Levéltári Évkönyv 8. (Miskolc, 1997)

Fazekas Csaba: „Mi, Isten képét viselő szegények . . ." (Források a miskolci koldusok 18-19. századi történetéhez)

re egyre inkább városi jelenséggé vált, amit a nagyobb helységek egyre kevésbé tudtak hagyományos módszerekkel kezelni. Borsodban például a 18. század vége felé haladva egyre csökken a falusi koldusokról szóló híradások száma, és nőnek a miskolciak panaszai a városba tóduló, kezelhetetlenné vált alkalmatlankodó koldusok tömegéről, mely a reformkori megyeszékhelyen a nagyvárosi szegénység szubkultúrájának számos jeleit magán viselte. A Mária Terézia-féle Iélekösszeírások tudakolták a törvényhatóságok által nyilvántartott szegények és koldusok számát is, ez 1777-ben több mint négyszáz főt tett ki,

6 amelyből csak 74 volt miskolci.

7 A számok mögött nyilvánvaló torzítást is feltételezhetünk (a törvényhatóságok annyi szegényről igyekeztek tudomást venni, ahány eltartását feltételezték), de talán azt is, hogy ekkor még jelentős volt a falusi kéregetők aránya. Érdekességként megemlítjük, hogy a 18. században még előfordult egy-egy ízben, hogy kisebb lélekszámú településeken valóban volt mód a szegénygondozás hagyományos formáinak ápolására, Felsőnyárádon például az 1770-es években egy nyomorék koldus élt, akinek eltartásáról a közösség úgy gondoskodott, hogy három naponta más háztartás fogadta be.

8 Több ezres lélekszámnál ugyanez a módszer elképzelhetetlen lett volna. Borsod vármegye egyébként már a 18. század első évtizedeiben is a koldusok nagy számáról panaszkodott, különösen rosszabb termésű években,

9 és (a cigányokkal együtt) igyekezett azokat korlátozni, mozgásukat gátolni, például közlekedési eszközöktől való megfosztásuk által.

10 A vándorló koldusokat egyébként már ekkor egyszerűen közveszélyes csavargóknak tekintették, s ennek megfelelően igyekeztek a szomszéd megyékkel együtt fellépni ellenük.

11 A vármegyék koldusügyi levelezésében egyébként kimutathatók bizonyos időszakok, amikor különösen nagy volt az ilyen értelmű átiratok száma. Ezeket vagy a helytartótanács központi leirata váltotta ki vagy a megyei közgyűlések nem akarva lemaradni a közérdek iránti elkötelezettség kimutatásában - egymás intézkedései által buzdultak fel, főleg aszályos, éhínséggel (és így újabb potenciális koldustömegek megindulásával) fenyegető években.

12 A koldusügy értékes forrásai a helytartótanácsi leiratok is, melyek elsősorban a helyi intézkedések koordinálására (elsősorban a csavargó kéregetők útlevéllel történő ellátásának meggátlására) irányultak,

13 s a vármegyei statútumokhoz hasonló eredményességgel írták elő az idegen koldusok erős őrizet alatt, 6 A kancelláriai levéltárból Faragó Tamás szíves közlése, ezúton is köszönöm. 7 Marjalaki Kiss Lajos, 1930. 5. p. 8 B.-A.-Z. m. Lt. IV. A. 501/b. X. I. 238 1/2. (1775.) 9 B.-A.-Z. m. Lt. IV. A. 501/b. III. III. 864. (1727.) 10 Ld. pl. B.-A.-Z. m. Lt. IV. A. 501/b. XI. I. 101. (1760.) A cigányok és a koldusok hasonló megítélésével kapcsolatos források feltárásában Tóth Péter volt segítségemre, ezúton is köszönöm. 11 Ld. pl. Tóth Péter - Barsi János (szerk.), 1989. 79., 137. p.; B.-A.-Z.m.Lt. IV.A. 501 /a. 1791. július 22. 2303. sz. stb. 12 Az idézettek mellett ld.: B.-A.-Z. m. Lt. IV. A. 501/b. XIII. I. 74. (1773.); 501/e. 339-340/1815., 2364/1816., 1685/1824., 2675/1824., 366/1825. sz. stb. 13 Felhő Ibolya - Vörös Antal, 1961. 85. p.