Levéltári Évkönyv 8. (Miskolc, 1997)

Tóth Péter: Borovszky Samu megyetörténete

is hajtották,

4 s a szegény kuruc érzelmű magyarnak elment a kedve, hogy máskor is eldicsekedjék kuruc voltával.* Viszont voltak olyanok is, akik dicsőségnek tartották, hogy a kurucok letörésében részük volt; 1735. december 12-én Gyöngyösi János miskolci lakos bizonyítványt kért Borsod vármegyétől arról, hogy Belény Lajossal a békési lázadók (akik alatt pór-lázadás résztvevői értendők) zászlótartóját, Sebestyén Jánost elfogta.

5 Azonban az apróbb mozzanatoknál sokkal jobban foglalkoztatta a bécsi udvart is, a haza közvéleményét is az ország szomorú helyzete, melyet súlyosbítottak az országban elhelyezett idegen katonaság fékelenkedései és zsarolásai. Már az 1712. április 3-án Pozsonyban összehívott koronázási országgyűlésre, melyen Borsod vármegyét Szentpéteri Imre és Borsi Mihály képviselték,

6 özönével zúdították reá a hazai véleményeket az ország törvényhatóságai. A politikai és közigazgatási kérdések mellett különösen a katonai ügyek voltak azok, melyeknek rendezését a karok és rendek mindenek felett sürgették. Ezzel függött össze szerves kapcsolatban az adózás ügye is, mely a népet végső nyomorúsággal sújtotta. A katonaság ellátására és fenntartására rengeteg pénz kellett s ezt az ország lakosságának kellett kiizzadni. Már I. Lipót király 1692. évben reguláméntumában a katonaság élelmezését a föld népének tette kötelességévé, midőn elrendelte, hogy a katonáknak naponként 2 font kenyér, 1 font marhahús, 1 itcze bor vagy ahol bor nincs 1 pint sör adandó; a ló számára pedig 6 font abrak, 6 font széna és 1 font szalma járjon. Ezek voltak az úgynevezett porciók; még pedig amaz az orális, emez az equialis porció s a porták arányában vetették ki az egyes vármegyékre. I. József alatt az ország rendéi mindössze annyit tudtak biztosítani, hogy a király ezt az adót nem másként, hanem az országgyűlésen fogja kivetni s ennek megtartására III. Károly is kötelezte magát. Ezt a nép előtt gyűlöletessé vált adót eleinte természetben, később készpénzben rótták le s havonként hajtották be vármegybeli perceptorok. III. Károly király 1723-ig, amikor az állandó katonaság felállításával ez a porció-adózás megszűnt, a nádort bízta meg, hogy a vármegyék küldötteivel egyetértve állapítsa meg az adó nagyságát, melyet azután új (német nyelven közrebocsátott) regulamentumokban tettek közzé. Ilyen ún. nádori concursus volt 1713-ban Nagyszombaton, melyen vármegyénket Borsi Mihály alispán képviselte.

7 Az állandó adó behozatala szükségessé tette, hogy az a népre igazságosan vagyis vagyoni viszonyai arányában vetessék ki. Erre minden adókivetés előtt a vármegyék külön adókulcsot állapítottak meg és ez volt a limitatio facultatum, amely rendszerint egy esztendőre szólt s a szükséglethez képest emelkedett. 1715. január 17-ikén Borsod vármegye ezt az adókulcsot így álla* Jk. XXII. k. 658. p. * [A margón egy megjegyzés arra utal, hogy a szerzőnek szándékában állott az esküszöveg közlése is.] 5 Vármegyei Levéltár II. I. 1030. 6 Jk. XVI. k. 1048. p. A karoknak adott követi utasítások 30 pontban uo. 1054. p. 7

Jk. XVII. k. 284. p.