Levéltári Évkönyv 8. (Miskolc, 1997)

Gyula Éva: Helyek és helyszínek egy kora újkori mezővárosban. Miskolc topográfiája a 16-17. században

ember, ha nem akar „kerítést avagy porgolatot és tilalmast tartani és építeni".

178 A dézsmamentes szőlőt és jobbágyi szolgáltatástól mentes külsőségeket birtokló miskolci nemeseknek Borsod vármegye 1612-ben előírta, hogy a parasztok szántói között fekvő szántóikat kötelesek kerítéssel körbevenni és körbeásni.

179 Vizek és malmok Az utcák és szántók, rétek topográfiája hű tükre a Bükk és Sajó vidéke vízben gazdag táji környezetének. Miskolc egyik legősibb határvonala, a Sajó az újkorban is a város keleti határa maradt, de nemcsak ezt örökítette át a középkor az újkori városra, hanem a Sajó körüli határvitákat is. A Sajó mint gazdaságilag fontos folyóvíz és határ a 17. században is per tárgya a zsolcaiak és Miskolc mezőváros között, akárcsak a középkorban. 1609-ben a vármegye előtt zajló vitából kiderül, a Sajót az ősi szokásnak megfelelően a folyó közepén osztották meg, és a miskolciak még határjelet is állítanak a folyó egyik - feltehetően sekély - részén, egy malomkövet, a határ szárazföldi megosztásának mintájára. A felsőzsolcaiak azonban erőszakkal elvitték onnan Miskolc határjelét, ezért Miskolc bírája tiltja a szomszédokat a miskolci Berek nevű tilalmas ligetes erdő, valamint mezők, rétek és füves föld használatától.

180 A tiltás jelzi, hogy a zsolcaiaik miért is emelték el a súlyos határjelet, hiszen így a sajátjukként használhatták a Sajón túli dús füvű miskolci réteket. Zsolca és Miskolc határa nemcsak a Sajó lehetett, hanem más kisebb víz, vizenyős terület, ér is, hiszen Zsolca földesurai, a Rákócziak 1582-ben birtokukat „Yenes értül fogva tiltyák az Felső Solczay földtől fogva" tiltják.

181 A településeket, birtokokat az újkorban is határjelek jelölték, s a határkő kultikus, mágikus szerepe sem veszett ki teljesen a Miskolc környéki hiedelemvilágból. 1698-ban a vármegye tanúvallatást tart Miskolcon egy rét felől, amely a besenyei határban van. Az egyik tanú ekképp tesz vallomást: „Az utrumban specificált rétet tudgya az bessenyei határban eleitül fogván, amiolta reá emlékezik, úgy most is földesúr részire valónak lenni, az határkövön alól, amellyen megállott és megeskütt Bessenyő felül."

182 Ugyanekkor említik, hogy a Sajó Miskolcon Arnót felől is határfolyó: „azt a rétet Boldisár Zsigmond uram kaszáltatta az határkövön belül, Arnót felől, a Sajó felől". Hogy Zsolca és Miskolc között volt-e híd a Sajón a 17. század végéig, nem szól róla forrás, de Zsolca megmaradt fontos átkelőnek 178 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/a. 5 köt. 83. 179 N obiles in oppido Misskolcz liabitantes inter terras arabiles ntsticorum terras arabiles haberent, easdem suas terras sepire et circumvallare debent (1 Ft bírság alatt). B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/a. 4. köt. 2. 180 lapidem metalem oppidi Miskolcz , qui erat unus lapi molaris, et in medio fluvü Sajó vocati pro meta interpositus locatusque fuerat, violenter potentiaque mediante abstulissent abduxissentque, insuper prohibent eosdem Felső Sólczaienses ab usu Miskolczi nemus Berek vocati et prohibiti, pratis, campis, terraque ejus graminosa liabitis. B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/c. X. I. 253. 181 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/c. X. I. 75. 182 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/a. 14. köt. 1126. p.