Levéltári Évkönyv 7. (Miskolc, 1994)

MISKOLC IPAR-, KERESKEDELEM- ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETÉBŐL - Dobrossy István: Miskolc társadalmának átalakulása, az ipar és a kereskedelem szerkezete 1929-1949 között

hadsereg bejövetele előtt és után", érzékletes képet fest s magyarázza, hogy a korábban gyárnak nevezett vállalkozások miért jelennek meg a „kisüzem" kategóriában, vagy miért kap „nem működik" vagy „megszűnt" minősítést. A zsidó tulajdonban volt Pannónia kötő- és kötszövő gyár 70 munkásából csupán 4 maradt, Nagy Andor kenyérgyárának 38 embere elmenekült, de hasonló sorsra jutott a nagy múltú Kun Lajos rézbútor és vasárugyár is.

45 Az iparügyi miniszternek írt levelében 1947-ben a jogutód, ill. örökös a következőket írja: Gyárunk a Kun Lajos vasárugyár, Miskolc, éppen ebben az évben 50 esztendeje, hogy fennáll. Alapítva 1897. évben. Annak idején az első lakatgyár volt az országban. A háború előtt 70-80 emberrel és 63 (!) munkagéppel dolgozott. Termelt átlagosan évi 200 000 lakatot és 600 000 darab vegyes épület- és bútorvasalást. Továbbá cca. 1 500 darab vegyes vasbútort kórházak, intézetek, közületek és magánosok részére. Nemcsak az ország egész területére, hanem Romániába, Jugoszláviába, Olaszországba, Törökországba és nemzetközi kereskedők útján egyes afrikai országokba is szállítottunk. Gyártmányaink külföldön is kedveltek lettek és azok után ma is komoly érdeklődés nyilvánul meg, amit az idecsatolt brüsszeli, tel-avivi, bombay-i és amszterdami levelekből kitűnik. Nem beszélve arról, hogy Romániának legnagyobb részét, de főleg egész Erdélyt és Bukarestet, továbbá Jugoszlávia északi részét - Belgráddal együtt - gyárunk látta el lakatokkal és lakatalkatrészekkel ... A háborús dúlás gyárunkat sem kímélte meg. A vállalat alapítóját, édesapámat és gyárunk cégvezetőjét 1944 júniusában deportálták, a gyár vezetését egy megbízhatatlan és laikus vállalatvezető gondjaira bízták. Édesapám a deportálásból nem tért vissza és a gyárat hazajövetelünk után teljesen üresen találtuk. Az átvonuló orosz csapatok ui. a gyár berendezését leszerelték és elvitték. Elvittek 57 darab szerszámgépet, nagymennyiségű készárut és nyersanyagot. Megmaradt azonban a gyártáshoz szükséges ún. stancnik (matricák) legnagyobb része, mintegy 80 százaléka. Elképzelhetetlen nehézségek árán rendbehoztuk üzemünket, kijavítottuk szerszámainkat, néhány új gépet is szereztünk, de ez a termelés gyárszerű felvételéhez és régi kapacitásának megközelítéséhez távolról sem elegendő.

46 A beadvány az iparügyi minisztertől iparindítási kölcsön felvételének engedélyezését kérte. A tervezett újrakezdésre a magántulajdon keretei között nem került sor, hiszen a gyár, mint telephely részévé lett az 1948-ban megalakult Borsodvidéki Gépgyárnak, amely még a Szilágyi és Diskant gépgyárat, valamint a szomszédos Hercz gépgyárat is magábaolvasztotta.

47 A Borsodvidéki B.-A.-Z. m. Lt. IX. 202.418. doboz. U-A.-Z. m. Lt. IX. 201.4321/1947. Dobrossy István: Gondolatok a miskolci gépgyártás tárgyi és dokumentációs emlékeinek feldolgozásához. (A Szilágyi és Diskant gépgyár története.) A miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 26.1989.72-81.