Levéltári Évkönyv 7. (Miskolc, 1994)

MISKOLC IPAR-, KERESKEDELEM- ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETÉBŐL - G. Jakó Mariann: Fejezetek a miskolci tankerületi főigazgatóság történetéből (1935-1949)

felügyeleti jogának gyakorlása nem képezheti alárendelt hatóságok részéről bí­rálat tárgyát." 31 1947-ben a város közgyűlésben újra napirendre került a tankerületi fő­igazgatóság elhelyezése, hiszen ekkor járt le a város által vállalt három év. A törvényhatósági bizottság elfogadta az egykori miniszteri tiltakozást és módo­sított az 1943-ban hozott döntését. 32 Miskolc városa most már a hivatal meg­szűnéséig tett ígéretet annak elhelyezésére, fenntartására. Alig egy év múlva azonban a törvényhatósági bizottság hatálytalanította minden korábbi dönté­sét, és az 1949. évi háztartási költségvetésből töröltet minden erre vonatkozó összeget. Indoklásában az iskolák államosítására hivatkozva a főigazgatóság működésének összes költségét a minisztériumra hárította. Fennállása utolsó két évében két jelentős átalakulás, az iskolák államosí­tása és a középiskolai reform munkálatai kötik le az igazgatóság munkatársait. Az iskolafelügyelők, tanulmányi felügyelők, igazgatók, tanfelügyelők havonta helyzetjelentést gyártanak és elárasztják velük a főigazgatói hivatalt. Ezek tar­talmára vonatkozóan érdemes röviden idézni az Állami Közgazdasági Fiúgim­názium (Miskolc) 1949. november havi jelentéséből: „ . . . A kapubejáró és a fo­lyosók betonozási munkálatait befejeztük. Az iskolaudvaron 4 fát ültettünk el, további fásítás folyamatban van. A történelmi-földrajzi szertárban a villanybe­rendezést elkészítettem.Egy osztály részére szükséges padok kiegészítése fo­lyamatban van . . ." 33 A továbbiakban főleg az „iskolával kapcsolatos demokra­tikus szervek" működéséről, a tanárok, tanulók politikai hangulatáról olvasha­tunk. Mindössze néhány sor tér ki a tanulmányi ügyekre, ahol megállapítják, hogy a „tanulók alapképzettsége rendkívül hiányos". Dr. Csorba Zoltán 1949 májusáig látta el a főigazgatói teendőket, amikoris a miniszter felmenti tisztségéből. Utódai, Tanner József egerszalóki általános is­kolai tanár és Gaál Albert már csak formális szerepet játszanak néhány hónapig a hivatal élén. Ekkor először a főigazgatóság történetében jelentősen felduzzadt az egy­kori fogalmazói kar. A régi gárda elyére a tanügyigazgatásban járatlan, nem a képesítési feltételek alapján választott apparátus került. Az utolsó három évben így alakul a tankerületi főigazgatóság alkalmazotti létszáma: 1947. január fogalmazói kar: 7 fő kezelőszemélyzet: 4 fő összesen: 11 fő 1948. december fogalmazói kar: 7 fő + 3 beosztott tanár kezelőszemélyzet: 5 fő összesen: 15 fő 1950. április fogalmazói kar: 14 fő kezelőszemélyzet: 10 fő összesen: 24 fő B.-A.-Z. m. Lt. XXrV./501/b. 2100/1948-1948. az 1435/1947-1948. alapszámon : B.-A.-Z. m. Lt. XXI. 502/a. 112. kgy./1947. B.-A.-Z. m. Lt. XXIV. 501/b. 3033/1948-1949.

Next

/
Thumbnails
Contents