Levéltári Évkönyv 7. (Miskolc, 1994)

A RÉGIÓ GAZDASÁG-, TÁRSADALOM- ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETÉBŐL - Udvari István-Viga Gyula: Jobbágyi kötelességek és életmód Zólyom megyében a 18. század derekán

Bár a textilkészítő háziipar illetve a takácsmunkát elterjedésének történeti folyamatához az úrbéri bevallások nem szolgálnak információval,

69 mégis rá kell mutatnunk, hogy a rostnövények termesztése és feldolgozása a 18. század derekán Zólyom vármegye népének fontos tevékenysége volt. Ahogyan a történeti Magyarország nagy részén, úgy Zólyomban is két részből állt össze a jobbágyok ezirányú szolgáltatása: a kenderföldön végzett robotmunkából, valamint a rost feldolgozásában való közreműködésből. (Ezekhez jött még általában vászonnemű, többnyire zsák ajándékozása is.) Zólyom megye egy része a len és kender termesztésének vegyes területe, de a hegyesebb vidékeken, valamint Libetbánya, Zólyom és Garamszeg körül főleg len termett. Kender sokkal több volt, főleg Szalatna és Detva vidékén. A kétféle rostnövény termőterülete természetesen változott az elmúlt két évszázad során.

70 Az úrbéri bevallások szerint a jobbágyfalvak népe gyakorlatilag az összes munkát elvégezte a földesúr kenderföldjén: a kender alá szántottak, elvetették a kendermagot, nyűtték a szárakat, áztatták, törték, gerebenezték a rostnövényt. A szösz feldolgozásának folyamatában voltak csupán eltérések a szolgáltatások során. Fél telkenként 5, 6 és fél, max. 8 font fonalat voltak kötelesek megfonni a földesúr szöszéből, de ez csak az otthon elkészített durva fonalra vonatkozott. Ezenkívül a falvak fonóasszonyokat adtak a birtokos udvarában, ahol azok a finomabb fonal megfonásával foglalkoztak. Pl. Kovacsova a fonáskor minden nap két nőt állított ki, Hajnik egész télen kettő, Nagyrét négy fonóasszonyt tartott a zólyomi várban, Badin pedig a finom fonásra 5-6 hétig amíg tartott - hat fonóasszonyt küldött oda. Bizonyos, hogy eltérő minőségű rostanyagról és különböző vászonrninőségekről van szó, amint azt Fényes Elek is megerősíti: „Vásznat az asszonyok mindenütt csinálnak, de csak közönségest, finomabb gyolcsot az árvaiaktól, és sziléziaiktól vesznek, s a beszterczei festők ezt különböző színekre festvén, az ismeretes csipkárok által hordatják széljel az országban".

71 Bár a különféle vándorárusokról még másutt megemlékezünk, had utaljunk itt a Fényes által említett csipkárokra. A híres zólyomi csipke készítése már a 17. században is virágzott a bányásztelepülések asszonyainak kezén: Breznóbánya, Medzidbrod, óhegy, Úrvölgy és más települések nagy mennyiségű finom anyagot állítottak elő.

72 A csipkét aztán házalók és kereskedők közvetítették és révükön terjedt el az egész országban. Szentandrás és Medzidbrod bevallása konkrétan közli, hogy lakóik csipkékkel kereskednek, azzal pénzt tudnak keresni, de nagyon valószínű, hogy más falvak házaló vándorai is részt vállaltak a zólyomi csipke terjesztésében, annak XIX. századi visszaszorulásáig.

73 EAS. 27. 22. térkép ^Fényes i. m. (1847) II. 159.; EAS. 27. 22. térkép Fényes i. m. (1847) II. 163. A besztercebányai kelmefestőkről: Magda i. m. 232. '•Fényes i. m. (1847) II. 163.; Grümoald i. m. 12. 'Mérei Gyula (főszerk.): 1980.1. 382.; Fábián Gyula 1907.114-126.; Polonec, Andrej 1955.