Borsod-Abaúj-Zemplén Levéltári Évkönyve 6. (Miskolc, 1990)
STUDIA HISTORICA - KOVÁTS Dénesné: Zemplén vármegye az 1905. évi nemzeti ellenállásban
sa; ez a kormány Magyarországot nem a nemzet akaratából, de a nemzet akarata ellenére kormányozza. Ezt a kormányt tehát mi a független és szabad Magyarország alkotmányos kormányának el nem ösmerhetjük... Kérdjük tehát honnan veszi a jogot, hogy minket alkotmányvédő határozatainknak megsemmisítésével fenyegessen. Hiszen ez a jog az 1886. évi XXI. t.cz. 19. és 66.§-ai világos értelme szerint csak azt a kormányt illeti meg, a melynek eljárása ellen a képviselő háznál kereshetünk orvoslást. " Matolai Etele és társai indítványozták a június 20-i közgyűlésen, hogy ha a kormány a vármegyei közgyűléseket betiltaná, akkor a törvénytelen rendeleteket ne hajtsák végre. Az indítványt elfogadva, a törvényhatósági bizottság utasította tisztviselőit, hogy tagadják meg a meg nem szavazott adók behajtására, a meg nem ajánlott újoncok állítására vonatkozó rendeleteknek végrehajtását, közzétételét és továbbítását. Ha pedig a törvényekhez való ragaszkodásuk miatt a hatalom őket felfüggesztené vagy eltávolítani akarná, állásukról, amelyet a vármegye bizalmából nyertek, le ne mondjanak, azt semmilyen körülmények közt el ne hagyják. Mivel törvényesen elfogadott és megszavazott költségvetés nem volt, és így törvényesen állami adót beszedni nem lehetett, így a törvényhatósági bizottság az önként fizetett adók elfogadását is betiltotta és utasította a főszolgabírókat, hogy az adók beszedését azonnal szüntessék be. Különösen felhívta az alispán figyelmét, hogy minden törvényellenes kormányrendelet ellen éljen az 1886. évi XXI. t.c. 68.§-nak c. pontjában foglalt felirati jogával, ha pedig az illető miniszter továbbra is fenntartaná rendeletét, terjessze azt az összehívandó rendkívüli közgyűlés elé. A törvényhatósági bizottság id. Meczner Gyula elnöklete alatt, Matolai Etele, Pekáry Gyula, Ganzaugh Miklós és Meczner Béla részvételével öttagú bizottságot választott, amelynek feladata volt a társadalom minden rétegének bevonásával a tisztviselői kar anyagi megélhetését biztosító tervezetet kidolgozni arra az esetre, ha a kormány "bűnös erőszakkal" elmozdítaná őket. És végűi a bizottság kimondta, hogy az 1886. évi XXI. t.c. 46.§-ban foglalt jogánál fogva mindaddig amíg az alkotmányellenes állapot fennáll, havonként