Borsod-Abaúj-Zemplén Levéltári Évkönyve 6. (Miskolc, 1990)

STUDIA HISTORICA - KOVÁTS Dénesné: Zemplén vármegye az 1905. évi nemzeti ellenállásban

ígért. A sátoraljaújhelyi kerületben a Szabadelvű Párt jelöltje dr. Molnár Béla volt, az ellenzéké pedig dr. Buza Barna. Mindkét párt azt vitatta, hogy az 1848-ban vérrel szerzett jogok vannak veszedelemben, tehát mindkettő lényegében azonos, a '48-as eszmék szellemében küzdött. A várható küzdelmekkel kapcsolatban a "Zemplén" politikai hírlap így foglalt állást: "Nem ragaszkodunk mereven egyik párt felfogásához sem. Tiszteljük a meggyőződés ve­zérelte küzdelmet, s nem vagyunk hajlandók a sajtó hatalmát arra használni, hogy a pártok küzdelmébe oda nem való személyeskedé­sek és egyoldalú informálások által a szenvedély pusztító tüzét is belevigyük.Ezt a pártatlanságát azonban nem tudta megtar­tani és sajnos igaz rá is Szekfü Gyula megállapítása: "A hírlapok vezércikkei a vidék jámbor magyarságának irreálisan kuruckodó igényeit elégítik ki."" 1 ""'' A két nagy tábor mellett a sátoraljaújhelyi kerületben a szoci­áldemokraták is bekapcsolódtak a küzdelembe. Igaz, hogy szavaza­ti joggal tagjaik nagyobb része még nem rendelkezett, de a "jö­vőre való kilátás reményében" Baticz Gyulát jelöltjükként lép­tették fel. 12 A választások előtt a pártok a korteskedés minden módját beve­tették. A választók etetése, itatása, ablakbetörések, verekedé­sek napirenden voltak mindkét részről. A kortesek a törvényt megszegve, fegyverekkel szerelték fel magukat. Hernádnémetiben Nagy Sándor kortesei annyira felizgatták a népet, hogy véresre verték őket. Hogy a választások törvényesen, rendbontás nélkül mehessenek végbe a legkritikusabb választókerületi központokba a belügyminiszter katonaságot rendelt ki. Sátoraljaújhelyre két század gyalogost és másfél század lovast, Megyaszóra egy gyalo­gos századot és fél század lovast, Mádra fél század gyalogost, Glaszliszkára egy század gyalogost és egy század lovast, Nagymi­hályba egy század gyalogost és egy század lovast vezényeltek ki a kassai hadtestparancsonkságról. 13 Végűi is az 1905. január 26-i választások a következő eredményt hozták. Egyhangúlag választották meg a homonnai kerületben gr. Andrássy Sándor disszidens, a királyhelmeci kerületben Meczner Béla függetlenségi, a tőketerebesiben gr. Andrássy Tivadar disz-

Next

/
Thumbnails
Contents