Borsod-Abaúj-Zemplén Levéltári Évkönyve 6. (Miskolc, 1990)

STUDIA HISTORICA - HÖRCSIK Richárdné: A Sárospataki Irodalmi Kör rövid története (különös tekintettel a tankönyvkiadásra)

könyv jelent meg, 4 munkát pedig visszautasított a Kör! Talán az egyik legjobb fokmérői a könyvek minőségének az országos kiállításokon és versenyeken nyert díjak és elismerések voltak. Az 1885-ös országos kiállításon bronz érmet, az 1891-es középiskolai tanszerversenyen elismerő oklevelet, 1895-ben ugyanitt elismerő oklevelet, az 1894. évi debreceni kiállításon ezüst érmet, a milleneumi kiállításon egyik fődíjat, az 19G0. évi temesvári-hazai kiállításon pedig kitüntető oklevelet nyert. Ezek mellett mégis az jelentette az igazi elismerést, hogy az erdélyi református egyházkerület 1894-ben "kiadványaink nagy részét részrehajlatlan és méltányos szakértők bírálatai alapján 3 9 használatul elfogadta" - szól az egykori krónikás. Vessünk egy pillantást az anyagiakra. Az 1888-as módosított alapszabályokba bejegyezték a korábbi gyakorlatot (4.§.), miszerint: "A Kör a főiskola által kiadott tankönyvek után a főiskolai pénztárba évenként befolyó tiszta jövedelemből 400 azaz négyszáz forintot kap, s e felett saját czéljához képest szabadon rendelkezik s arról valamint szellemi munkásságának eredményéről a főiskola igazgató-tanács előtt tüzetes jelentésben számol (be)." Ha meggondoljuk, a Kör tankönyvkiadása kockázatmentes volt. Hiszen a tőkét a főiskola Gazdasági Választmánya adta, tehát a főiskolai pénztárnak jelentett gondot az esetleges deficit. Ugyanakkor a tiszta haszon is őt illette; ebből a Kör évente átlag 400 Ft-ot kapott. így adódhatott az a furcsa helyzet, hogy míg a tankönyvkiadás nyereséges volt, addig a Kör anyagi nehézségekkel küzdött. A Kör tehát amolyan koordináló, vagy "menedzselő" szerv szerepét töltötte be a főiskola kebelén belül. De ez a szerep az egész egyházkerületnek fontos volt. Hisz így a protestáns autonómia jelentős bástyáját tarthatta fenn. A Körnek megvolt a saját - sokkal szerényebb összeggel dolgozó - kasszája. Az egyetlen gondot a Sárospataki Lapok jelentették. Az Igazgató Tanács kimutatásában például 1886-ban a következő volt a pénztár állása: