Borsod-Abaúj-Zemplén Levéltári Évkönyve 6. (Miskolc, 1990)

MONUMENTA HISTORICA - BLASKOVICS József: Az „orta Madzsar" (Orta Macar) és Erdély történetére vonatkozó török okiratok I. Rákóczi György fejedelem korából

zeti , az elfoglalt vármegyék birtoklásában nem erősíti meg. (II. levél.) Egy másik levélben értesítette Rákóczit, hogy Serédytől át­vette az erdélyi adót és ismét sürgette a kassai adó megfize­tését. (III. levél.) 49 Rákóczi azonban tovább halogatta a Kassáért és a vármegyé­kért ígért adó elküldését. Azt szerette volna elérni, hogy a Porta mind a tizenhárom elfoglalt vármegye birtoklásában erő­sítse meg. Eleinte hajlandóságot is mutattak erre a Portán, ha az esedékes erdélyi és kassai adót haladéktalanul megfizeti. Erről Rákóczit Maurer is' 5 '"' tájékoztatta levelében. De Rákóczi nem fizetett és ezzel elmulasztotta a kedvező alkalmat. Közben III. Ferdinánd császár fényes követség élén Csernin Hermant" 5 "^ küldte a Portára azzal a megbízással, hogy eszközöl­5 2 je ki a szőnyi békeszerződés ratifikálását. Csernin "nagy ajándékot" hozott a szultánnak és a békeszerződést azonnal ra­tifikálták. A Porta szilárdan kitartott amellett, hogy a csá­szárral kötött békeszerződést nem szegi meg és nem fogja támo­gatni Rákóczi háborús akcióit a császári területek ellen, va­lamint nem hagyja jóvá tizenhárom vármegye elfoglalását és bir­tokba vételét, hanem csak hétét. A hangulat ismét Rákóczi el­len fordult a Portán, legfőképpen azért, mert még mindig nem küldte el a megígért esedékes adót. A nagyvezír szigorú leve­let írt neki (III. levél), amelyben figyelmezteti, hogy továb­bi királyi területek ellen ne támadjon és elégedjék meg Kassá­val és a hét vármegyével. A Portán türelmetlenül várták mikor hagyja abba Rákóczi a királyi területek elleni támadást és mikor fizeti meg az ese­dékes adót. Mektubi efendi ezért újabb levelet írt neki. (IV. levél). Végűi Rákóczi 1645 áprilisában elküldte az 1644. évre szóló erdélyi adót, 10 ezer aranyat. (V. levél). Közben megtudta, hogy a Porta ratifikálta a császárral kötött békeszerződést, mely­nek egyik pontja biztosítja neki a jogot Kassa és a hét várme­gye birtoklására, de nem többre. Ezért hallani sem akartak többé háborús akcióiról, nem küldtek katonai segítséget és fel-

Next

/
Thumbnails
Contents