Borsod-Abaúj-Zemplén Levéltári Évkönyve 6. (Miskolc, 1990)

MONUMENTA HISTORICA - BLASKOVICS József: Az „orta Madzsar" (Orta Macar) és Erdély történetére vonatkozó török okiratok I. Rákóczi György fejedelem korából

óriási jelentőségének és azonnal megkezdte az ország átszerve­zését. Az 1542. március 27-i tordai országgyűlés megerősítette az erdélyi három nemzet, a magyar, székely és szász "unióját", melynek az a kötelessége, hogy "az ország ügyeit közakarattal védje a külső és belső ellenség ellen. " A török szövetség biztosítéka volt az ország belpolitikai és vallási szabadságának. Ezért az 1543. január 23^i ország­gyűlés elrendelte, hogy "a három nemzetből választott követek vigyék el az adót a török szultánnak, köszönjék meg, hogy János Zsigmondot meghagyta birodalmában, kérjék meg, hogy hitlevélben (ahdnáme) erősítse meg azon szabadságokat, hogy ennek a halála esetére a magyar nemzetből azt, kit tetszik, fejedelmökké vá­laszthassák.""'"^ Az első erdélyi adót Szalánczy János és Fekete János követek vitték el 1543 május végén Eszékre, ahol a szultán éppen táboro­18 zott seregével. Egyúttal megalkudtak 10 ezer arany évi adóban. Erdély a Porta védelme alatt évtizedeken keresztül békében és jól fejlődött. A szövetséget semmi sem zavarta meg, az adót pontosan megfizették. János Zsigmond halála (1571. március 13.) után a szultán engedélyt adott új fejedelem választására. A rendek 1571. május 18-án Báthory Istvánt (1533-1586) választot­ták meg Erdély új fejedelmévé. III. Murád szultán (1574-1959) 1575. április 25-én kelt ahdnámeval hagyta jóvá Báthory megvá­19 lasztását, de egyúttal az évi adót 15 ezer aranyra emelte. Közben a Portán felülkerekedett Szinán pasa nagyvezér, aki­nek hatalomra kerülése a háborút jelentette. Szinán pasa nagy­vezér stratégiai koncepciójában az új háború fő hadszínterének a Duna két partját tekintette, s Lengyelország semlegesítésé­re egy új vazallus államalakulatot, az u.n. "Kassai Vajdaságot" képzelték el felállítani. A szináni koncepció szerinti "Kassai Vajdaság" felállítására először Mehmedpasazade Haszán pasa te­mesvári beglerbég, ecsedi Báthory Istvánhoz és sógorához Dobó Ferenchez, Simándon, 1594. szeptember 4-én kelt levelében tesz említést: "az hatalmas császártól és az Nagyságos Sinan pasá­tól megszerzem Kassához, Szakmarhoz, Liptósághoz tartozó tarto­mányoknak és vármegyéknek Nagy Szombatig ez országnak vajdasá­gat .

Next

/
Thumbnails
Contents