Csorba Csaba (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 5. (Miskolc, 1985)
MONUMENTA HISTORICA - Vörös Károly: Egy gömöri nemzetőr két hete 1848 decemberében (Alexy Lajos naplója)
Csudálkozva haliam ezt, azonban magamat a veszélynek bolondjába ki nem teendő, utamban nem akadályoz tatám, de felvetem magam egy podgyászt vivő szekérre s Budamérbe sieték, hol egy kívül eső és kipusztult korcsmában az álomnak adám magam. Dél volt, amint a faluba visszaértem, hova éppen a rosnyaiak is értek volt. Ebédem több ösmerősimmel közösen főzött gulyahus volt. Délután egy fél kenyeret kaptam. Estve felé egy elhagyott urasági házban több rosnyai úri emberekkel ruhástul az álomnak adám magam. December 11-én, hétfőn: Kétszeri összedoboltatás után 8-kor elhagyván Budámért, utunk, - anélkül, hogy tudta volna közülünk valaki, miért - a baloldali erdőnek vezetett. Itt tétlen veszteglés után, végre egy honvédi tiszt jelent meg, s a rosnyai nemzetőrök közül valami 30-at, köztük engemet is, mindenütt az erdő szélénél, egészen annak végéig helyezett el, parancsul azt adván, hogy ha az ellen közelgeni fog, 200-250 lépésre biztos lövéssel köszöntsük őt. Most már tudám, hányat ütött az óra, annál inkább, amint egy negyed múlva, mintegy 11 órakor, a mieink a kassai part alól, az ellen pedig a falu előtt kezdé egymásra durrogtatni ágyúit. Egy nagyszerű pillan tat volt ez s engem kimondhatlan lelkesedéssel tölte el, melyben kész lettem volna a legnagyobb tüzet is kiáltani. Az a múlt napokban köddel boritott, most kitisztult völgy, a durranások által okozott viszhangtól szüntelen rengett és nemsokára átlátszó füsttel Ion belepve. Mig ezeket teljes elszántsággal az erdőből szemlélém, az erdő legszélénél kiállítottak tudtunkra adák, hogy felénk is közéig az ellen, s anélkül, hogy lövéssel fogadták volna azt, beljebb kezdének nyomulni. A példa hatott és mi mindnyájan, anélkül, hogy főhadnagyunk, Somos- kövy akadályozott volna, beljebb nyomulánk. Bent az erdőben, Szegő Zsiga kapitánysága alatt volt nemzetőreink másfelével találkoztunk s ezekkel az erdő szélével egy irányban állittatánk fel. Balra ellenkező irányban velünk a 250 lengyel, jobbra pedig egynéhány honvéd állott. Alig múlott egynéhány perc, és most a honvédek előpuskázására az ellennek számtalan puskaropogása következett, melyre a lengyelek is feleltek és némely haszontalan rosnyai nemzetőr is, mert állása miatt az ellent nem láthatván, csak a levegőbe lövött és saját társait veszélyezé. Ez megtörvénvén, egy általános bomlás következett; nemzetőr, lengyel, honvéd az állitó kiabálások ellenére is, összekeverve futott, mig az ellen sürü puskázás által szüntelen kergetett. Így, mindenütt az erdőben, végre az ellen puskázása is megszűnvén, 740
