Csorba Csaba (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 5. (Miskolc, 1985)

MONUMENTA HISTORICA - Bándi Zsuzsa: Északkelet-magyarországi pálos kolostorok oklevelei (regeszták)

Pethri-i nemeseké, fele Margitéké, majd egy másik tóhoz, ttol a Pethri-ból Coroh-ba vezető országúira (magna via), ezen az úton 1> et felé a Nag- welgh nevű tóhoz, ennek közepén van a határ. Délnek foi lulva a Zynnowa folyón trúl megy, majd a folyó kikötője mellett nyugatnak fordulva a Zynnowa folyón túl megy, majd a folyó kikötője mellett nyugatnak fordul s nagy távol­ságnyira a folyó mellett egy körtefához ér, ettől egy úton áthaladva észak­nak fordul. Hártyán, a szöveg alá nyomott pecsét nyomával. MÓL, DL 5423 (AP Lád 1.2 n.l) DL 8808 jelzet alatt (AP Lád f.l n.2) a határjárás 18. századi másolata. 13. 1366. április 8. (iV.p. Passce) Az egri káptalan jelenti I# Lajos királynak, hogy megkapta Bebek István országbíró itéletlevelét, amely ezt tartalmazta: A káptalan hiteles emberének jelenlétében Dávid vagy Belyd fia László vagy Mezew-i Péter vagy Zalanta-i Benedek márc. 31-én (ill. p. Ramis palmarum) iktassa be a néhai László fia János lányát, Nyek-i Tamás fia Lukács fia András feleségét, Honát apja Pettry-i és Korh-i részeibe ki­rályi adomány jdgcímén. Ezenkívül Kysdeta birtokot, amely Ilona prókátora, Pettry-i György fia Márton Zank (dictus) János és Miklós fia János állí­tása szerint a néhai László fia János birtoka volt, járják be. A peresnek maradó földet királyi szokás szerint becsüljék meg. Az ellentmondókat Ke­resztelő Szent János 15. napjára a király elé idézzék meg. A szomszédok­tól és határosoktól és másoktól tudják meg, hogy Kysdeta birtok Ilona ap­jáé volt-e. Minderről a 15. napra tegyenek jelentést. Geley-i Vörcs (rufus) András fia Mezey (dictus) Péter királyi ember és István deák (litteratus) karbeli klerikus márc. 31-én a néhai László fia János Pettry-i és Korh-i részére mentek ki (egy részén Peyer (dictus) János fia János lakott) - a szomszédok, határosok és Ilona férje, Zank (dictus) János, György fia Márton és Miklós fia János jelenlétében László fia János Korh-i részébe Ilonát iktatták be. Majd László fia János Kysdeta nevű birtokára mentek ki és azt Lukács fia András útmutatása szerint bejárták. Az alperesek Kysdeta birtok néven másik birtokot mutattak. Mivel a felek a határokban r.em értettek egyet, a szomszédoktól, határosoktól és a helybeli nemesek­től tudakolták meg a valódi határokat. Eszerint Kysdeta birtok az András által mutatott határok között fekszik és a nevezett Petthry-i nemesek Deta birtokától Mohy felől el van határolva. A Petthry-i nemesek által mutatott föld viszont László fia János pettry birtokához tartozik. Kysdeta birtokot 2 éké nyíre becsülték. Hártyán, a hátoldalon rányomott pecsét töredékével. MÓL, DL 5447 (AP Lád Í.O n.3) 618

Next

/
Thumbnails
Contents