Csorba Csaba (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 5. (Miskolc, 1985)

STUDIA ARCHIVISTICA - Bánhidi Andrásnál Könyvkötő és restauráló műhely a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Levéltárban

keresztül végezzük. Ez a módszer főleg akkor jöhet számításba, ha valami­lyen oknál fogva a vizes ragasztó, és préselés kerülendő. Végül kézi fű­zéssel felfűzzük éa bekötjük a könyvet. A hagyományos könyvkötési munka során elvégezzük a levéltár kiadásában megjelenő kiadványok kötését is, így az évente három-négy füzetben megjelenő BAZ megyei Levéltári Füzetek átlagosan 450-450 példányának kötését. A műhely dolgozói végzik a kiad­ványok összehordását, melyek ragasztó-kötéssel és karton borítással készül­nek. A levéltári ügyvitelhez szükséges több példányban készülő iratok sokszo­rosítása is a műhely feladatai közé tartozik. Egy részüket stencil-gépen ál­lítjuk elő. A stencilgéphez használt papír minősége nem teszi lehetővé, hogy minden sokszorosítási munkát ezen a gépen végezzünk el. Az 1982-ben vá­sárolt fénymásológép már több fajta irat sokszorosítására alkalmas. így fény­másolatban készülnek a levéltári ügyfélszolgálatnak, az ügyfelek részére ki­adandó igazolások, a levéltár munkatársainak kutató-, és ügyviteli munkájá­hoz szükséges iratmásolatok, esetenként a levéltárban megforduló kutatók kérésére az általuk feltárt forrásokról másolatok. A sokszorosító munkához tartozik a levéltár raktári rendjét biztosító kötet, és dobozfeliratok készíté­se. Ezeket a feliratokat kéziszedéssel és kézilehúzón állítjuk elő. Ez a munka a levéltárban folyó nagy mennyiségű rendezési' és dobozolási mun­kához kapcsolódik. A készítési módja meglehetősen időigényes. A felsorolt sokrétű munka nem jelenti azt, hogy a műhely felszereltsége és személyi ellátottsága mindenben megfelelő. Hiányzik a műhely berendezé­sei közül az iratrestauráláshoz elengedhetetlenül szükséges laminálógép és egy szárítószekrény. A fenti gépek mellett a műhely fejlesztésére további terveink is vannak: fontos feladat a technikai felszereltség további növelé­se és korszerűsítése. Szükségünk lenne, mikrofilm-felvevő berendezésre, a kötészet részére korszerű fűzőgépre és összehordógépre. 1983. december végére a pénzügyi lehetőségek és a szállítási határidők ismeretében előre­láthatólag a tervek közül megvalósul a levéltári kiadványok házi készítésé-^ hez a -gyórssajtó és az ehhez szükséges lemezkészítő berendezés beszer­zése. A gépek célszerű kihasználásához a műhely létszámát is növelni kel­lene- Szükség lenne még egy szakképzett restaurátorra, fényképész szak­munkásra, a tervszerű biztonsági mikrofilmezés megkezdéséhez. Az iratres­tauráló és könyvkötő műhelyünk fontosságát nagyban meghatározza, hogy a levéltári iratok restaurálását csak a levéltárak mellett működő speciális mű­helyek képesek elvégezni. Ezek száma és kapacitása ma még olyan csekély hogy bérmunkát végezni csak kis mennyiségben képesek. A Borsod-Abaúj- Zemplén megyei Levéltárban a múltban történt beázás következtében van 400 fm súlyosan fertőzött, darabonkénti restaurálásra szoruló, igen értékes 554

Next

/
Thumbnails
Contents