Csorba Csaba (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 5. (Miskolc, 1985)
STUDIA HISTORICA - Viga Gyula: Történeti-néprajzi adatok a Keleti-Bükk falvainak erdőléséhez
koros, Kiskoros, Disznós "jukak" erdőrészeken helyezkedtek el. 1871-ben az erdőhivatal a hámori ertíügon'dnokság területén 91 vasgyári munkásnak 87 44.350 n-öl kaszálót adott bérbe. ' Saját munkásainak az erciőhivatal 400- 2400 □ -öles kaszál óbérleteket adott, melynek ÍOO □-ölenként 1 napi gyalognapszám volt a bérleti díja. Ezt azonban pénzen is meg lehetett váltani (35 kr/nap).^^ Az erdészeknek és erdövédeknek 6, ill. 2 hold kaszálóillet89 menye volt. Napjainkig élő gyakorlat, hogy a hegyi falvak lakói pénzzel vagy munkával váltják meg az erdészet tisztviselőinek, munkásainak ezen- legelő- és rét illetmény ét. Kisebb-nagyobb adataink sorát még tovább szaporíthatnánk, úgy vélem azonban, hogy az eddig bemutatott adatok is alkalmasak egyfajta következtetés levonásáról. Úgy tűnik, hogy a Bükk-hegység magasabban fekvő, mező- gazdasági művelésre kevésbé alkalmas határú falvai állattartásának takarmánybázisa az elmúlt századokban is hasonló lehetett, mint amit a mai, recens néprajzi gyűjtések körvonalaznak. A legeltetés és a takarmányozás e- gyütt is csak szűkén volt alkalmas, ill. elegendő az állatállomány éves kitartására, s az állattartásnak elsősorban a takarmányforrás szűkössége szabott határt. A legeltetést és az erdei szénatermést még kiegészítették másfajta források (szénavásárlás és kaszálóbérlet más vidéken, vándor szénaárusok 90 portékája, a jószág teleltetése alföldi jellegű falvakban, stb,), a geográfiai lehetőségek azonban - a hegység belseje felé haladva egyre inkább - az erdei életmód felé fordították a régió népességét. Csupán a sertésmakkoltatás gyakorlata tűnt el az elmúlt évtizedek során (az 1950-es évek elején mindenütt) , amiben a fajtaváltás, s vele a sertéstartás volumenének megváltozása is szerepet játszott. Az tehát, hogy a Bükk belsejében levő falvak társadalmában- a fuvarosoké volt a legmegbecsültebb helyzet, amely egyúttal modell, követendő példa is volt a többiek számára, nem utolsó sorban annak köszönhető, hogy ők - lévén legtehetősebbek - tudták leginkább függetleníteni gazdaságukat, állatállományukat a takarmánybázis helyi lehetőségeitől, annak szorításától. A további történeti és recens gyűjtések fontosságára hívja fel a figyelmet a fentebb többször említett nyári legelők kérdése is. Az idézett források, s - egyelőre - a recens adatok sem adnak egyelőre egyértelmű választ arra, hoc a nyár folyamán a hegyi legelőre csupán az adott régió települései hajtották fel állatcsapataikat, vagy befogadtak ezek a legelők nyájakat távolabbi területekről is. Egyelőre az sem egészen tisztázott, hogy ezeknek a falvaknak az említett hegyi fűtermő területek állandó legelőül szolgáltak, vagy csupán az év egy szakaszában hajtották oda fel állataikat. Összegzés helyett: úgy vélem, hogy a téma tárgyalásának rendje, taglalása felment az alól, hogy összegzésként újra aprólékosan szóljak az egyes 356
