Csorba Csaba (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 5. (Miskolc, 1985)
STUDIA HISTORICA - Kilián István: Szűcs Miklós a naplóíró és publicista
gyalja az eseményeket. A következőben már tizennyolc év eseményeit rögzíti, 1850-töl 1868-ig jutva el. 1869-töl 1880 decemberéig vezeti az ötödik kötetet, majd élete utolsó éveit az utolsó kötetbe rögzíti. Az utolsó hónapokban már egy sort sem jegyzett le. 1886. május 11-én a Fővárosi Lapok már nekrológját hozta le. A róla szóló sorok megérdemlik a figyelmet: " ... régi tekintélyes miskolczi takarékpénztár egykori titkára, a megyei bizottság tagja, ki hasznos tevékenység mellett egyszersmind feddhetetlen jellem és nemes kedély által tűnt ki; nőtlenül élt. de koporsójánál tegnap nemcsak szerető testvérei, széleskörű rokonsága és régi jó barátai álltak mélyen elszomorodva, hanem a város színe, java. Úgy élte ő le kötelességek komoly teljesítésében s a személyi kapcsolatok iránti gyöngéd érzülettel egész életét, hogy olyan ember nincs Miskolcon, a ki egy igen jó embert megillető tisztelettel nem mondana áldást kihűlt hamvaira!" Naplójának szabadságharcos jegyzetei gépelt másolat formájában kerültek a Széchenyi könyvtárba. Alább néhány olyan részletre szeretnénk a figyelmet felhívni, amely ipar és gazdaságtörténészek, irodalom- és kultűrhistorikusok, helytörténészek számára érdekességet, feltétlenül ismerendő adatokat jelentjietnek, JELENTŐS ADATOK SZŰCS MIKLÓS NAPLÓJÁBAN A magyar ipar fejlődése nyilván nagyon érdekelte. Kossuth híve volt. A miskolci porcelángyár különösképpen érdekelte. Kétségtelen tény, hogy a gyár sorsa atyja érdeke is volt, hiszen csődje nagy veszteséget jelentett 32 volna a családnak. Ezért ír a Pesti Hirlapban is cikket, sajnálná, ha a 33 33 magyar iparnak ez a szépen fejlődő példája tönkre menne. Jár az óbudai hajógyárban (II. 11 b), megtekinti Munkácson a vásgyártást, s megfordul a pesti gőzmalom vasöntödéjében. Érthetően számára a közlekedés megteremtése jelentené a legnagyobb változást. A gloggnici vasúton utazván, mérhetetlenül lelkesedik a vasűtért, amikor pedig meglátja, hogy a tehervagonokban még sertéseket is szállítanak, őszintén felkiált, minálunk még embereket sem szállithatnak. (II. 76 b) A vasútépítést mindvégig figyelemmel kíséri. 1845-ben Bertalan öccsét Bécsből hozza haza, s Pesten sort kerít még arra is, hogy az épülő ind óházat megtekintse. A pálya már kész, a lokomotív jár rajta, s a mögéje kapcsolt kocsikon a kavicsot hordják. S élményeinek leírása után reményét írja le: bízik abban, hogy tíz esztendő múlva az nem így lesz (III« 31 b, 46 a). Nyilvánvaló azonban, hogy leginkább a miskolci vasút ügye érdekelte. A magyar vasútépítés történetének egyik legádázabb vitájába személyesen is bekapcsolódik. Vitatták, hogy vajon a Pest-Cegléd-Balmazújváros-Debrecen vasútvonal vagy a Pest-Miskolc307
