Csorba Csaba (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 5. (Miskolc, 1985)
STUDIA HISTORICA - Kilián István: Szűcs Miklós a naplóíró és publicista
21 írta le, kinek elnöklete alatt a borsodi ifjúság titkos gyűléseket tartana." Palóczy Tamás minden rossznak, az ifjúság tűrhetetlen magaviseletének egyedüli okául Szemerét jelölte meg, s egy gúnyiratban még azzal is megvádolták, hogy a színházba jegy nélkül szokott Leszokni. Egyszerűen tehát a legképtelenebb rágalmakat szórták a fiatalság példaképére. 184b januárjában zajlott le a nagy tisztválasztás, amelyen az ifjúságnak sikerült Szemerét az alispáni székbe juttatnia. Valamennyien pártjuk színeiben jelentek meg. A Szemere pártján levők fehér tollal díszítették föl magukat, s bár eleinte úgy látszott, hogy az ellenfél etetése, itatása hatására a gatyásnemesség Szemerét elmarasztalja, de Szemere becsületessége, az ifjúság ügyes, politikai taktikázása sikerre segítette őt (III« 33 b - 38 a). 1847-ben az ifjúság már rendszeresen a Kromplics-kávéházban találkozott (III. 53 a). Nyilván Szemere teljes politikai győzelmét jelentette az a tény, hogy az 1847-ben tartott követválasztáson már minden további nélkül választották meg a megye követének, Palóczy Lászlót ezúttal nem. Az ifjúság elleni nyilatkozat a- láírásával ugyanis sokat vesztett népszerűségéből (III. 59 b - 60 a). Hamarosan "ellenpárt" is szerveződött. Tagjai a mérsékelten haladni a- karó idősebbek vagy a konzervatívok voltak. Szűcs Miklósnak csak az fájt, hogy az ellenpárt táborában ott találhatta Palóczy Lászlót, akit pedig mint közismert, megyeszerte tiszteltek következetes reformpolitikájáért. Ennek a "tudós" társaságnak tehát, eddigi ismereteink szerint, sok köze nem volt a tudományhoz, annál több azonban a politikához. Sámuel azonban 1845-ben nem .«nevezte a társaságot tudósnak, s ennél fogva még mindig úgy tűnhet, hogy a tudós társaság csak félszázaddal későbbi fikció. A társaság tényleges létére, s annak ilyen nevére a végső bizonyítékot a Pesti Divatlap borsodi levelezője, Agathodemon adta. Két részből álló cikkében Miskolcon tett sétájáról számol be. Az olvasó az író hangjából, rögtön sejti, hogy ezt a cikket olyannak kellett írnia, aki a "nyargalva" haladók pártjához tartozott. A Major utcáról a következőket írja; "Egyenesen végigmenve az utcán, utunk a majorutsza eleit érinti, mellybe csak betekinténk, de mégis szólunk róla valamit, miután ez utcza nálunk gyakran forog szóban. Az a hír van v*gyanis erről, hogy itt egy tudós társaság gyűlhelye volna. Lakott ugyan ebben a magyar academiának egypár jeles tagja (Szontagh és Szemere), de nem innen van az elnevezés, mellynek semmi való alapja nincs, csak ráfogás az egész, csupán annyi van a dologban, hogy a helybéli ifjúságnak itt ollykor ollykor megforduló nagy része azon elvet, hogy "semmit rólunk, nélkülünk", igen tősgyökeres igazságnak találja s igyekszik azt az életbe is átvinni, melly tán némelly nem ifjak előtt, kik azt hitték magukról, hogy ők Borsod vármegye és Borsod vármegyében Miskolcz vá301
