Csorba Csaba (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 5. (Miskolc, 1985)

STUDIA HISTORICA - Kilián István: Szűcs Miklós a naplóíró és publicista

döi élet nem nekem való, ki ismeretséget nem könnyen csinálok; s a* társalgásba nehezen vegyülök, kivált, ha az urak gőgjét és fényűzését látom." Nemcsak ez a megjegyzése, hanem levelei, cikkei, amelyek a Pesti Hírlapban megjelentek, az arisztokratizmus gyű löl étéről az aulikus mágnások magyartalanságáról árulkodnak. Idősebb Szűcs Sámuel anyagilag jól szituált s a családi örökséget saját szorgalma révén is gyarapító középnemes, s fia, Miklós életszemléletét is ez a szegényebb középnemesi osztálytudat határozta meg. Közismert, hogy Borsodban a nemesség, főleg a hétszilvafás nemesek száma meglehetősen nagy volt. A szegénynemesek vagy ahogyan Miskolcon nevezték, a "gatyás nemesek" mindent megtettek annak érdekében, hogy a reformkor rájuk nézve kellemetlen reformjavaslatai meg ne va- 12

lósuljanak. Rendkívül harciasán tiltakoznak természetesen a nemesi adó javaslata ellen, s ezért különösképpen Szemerét Borsodban a nemesség "gyilkosának" is tartják. Miklós szíwel-lélekkel áll a reformjavaslatok mellé. Nem tiltakozik a nemesi adó ellen, sőt a közös teherviselés gondolatának egyik megyei harcosává is válik. Borsodi híradásai, vagy különösképpen a Pesti Divatlapban megjelent maró szatírái arról árulkodnak, hogy elítéli a gatyás nemesség nem ok nélkül való, de jogtalan tiltakozását.13

Hogyan vált ez a konzervatív körben, egy számára rosszemlékű iskolában, illetve iskolákban nevelkedett fiatalember Kossuth hívévé, Szemere politikai sikereinek támogatójává? Ki tette őt reformerré?

Az indítást még a miskolci iskolában kapta. Regi*-zi Nagy István fi atal„ < - , „ * 14

emberként került a sárospataki iskolából tanítónak Miskolcra. A magyarság történetét, dicső múltját, szégyenteljes jelenét, hátramaradottságát az ő hatására kezdte megismerni. Regéczi idekerülése után azonnal megalapította az iskolában a magyar társaságot. Ez a társaság, mint az ország szinte valamennyi magyar iskolájának magyar társasága, önképzőköre, azt a célt tűzte ki maga elé, hogy tagjai ismerjék meg a magyar irodalmat, s annak terjesztőivé vagy művelőié váljanak. Összejöveteleiken saját eredeti munkáikat olvassák fel, s azt megfelelőképpen megbírálják.

S nem voltak még az irodalomtörténet szempontjából sem jelentéktelenek ezek a magyar társaságok, hiszen Petőfi maga is ezekből nőtt ki, s ezeket tartotta otthonának, s amikor vándorévei során egy-egy iskolát meglátogatott, akkor közöttük kapott baráü szót. Magyar íróinknak vagy irodalmi élete, vagy - mint korábban írtam - utóélete (leadodott ezek között a fiatalok között.^ Nincs talán magyar író, aki életében vagy halála után ne került volna kapcsolatba ezekkel a minden szépért, jóért lelkesedő fiúkkal.

A nemzeti gondolatot tehát Miklósban is, mint minden vele egykorú diákemberben, az iskola egy-egy buzgó tanára vagy a magyar társaság ültette el.

296