Csorba Csaba (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 5. (Miskolc, 1985)
STUDIA HISTORICA - H. Halász Anna: A Zempléni Kaszinó könyvtára (l831-1850)
déssel forgatott, hogy megtudják milyen feltételek mellett lehet pénzhez jutni, amelyre- mindig szükségük volt a birtokosoknak, kereskedőknek, vállalkozóknak. Sok családtörténeti mű készült és kapott helyet e kis könyvtárban is. Zrínyiek, Rákócziak, Szirmayak, Sztárayak, Homonnayak stb. Voltak intézmény- és iskolatörténetek: pl. Szombathy János: Sárospataki Református Collégium története. A Hármas Kis Tükör pedig a családi élet szokásait, a családi ünnepeket, a családtagok kötelességeit írta elő nemesi, polgári .és paraszti rendüeknek. Vallási, mitológiai tárgyú könyvek kerültek be Igaz János erdőbényei lelkész könyvtárából. A kaszinónak több felekezet papja is tagja volt és a kor igényének megfelelően a nagyközönség is érdeklődött a vallási, mitológiai tárgyú könyvek iránt. A legtöbb a jogi könyv volt, amelyekre a jogvégzettnek, joggyakorlónak, hivatalnoknak, de a pereskedő nemesnek, polgárnak egyaránt szüksége volt. Magyarországi, erdélyi törvények, rendeletek' gyűjteményei is megtalálhatók itt. Ha valaki szűkös magánkönyvtárában nem talált megoldást egyes jogi kérdésre, itt megnézhette, megkereshette a szépszámú és hasznos szakkönyv között. Kassics Ignác: Enchiridion seu exractus benignarum ... Kas sic s Ignác: Praxis juridica civilis et stylare juristarum ... Kovachich Márton: Iuris- prudentiae Hungaricae. Kovachich József: Sylloge decretorum comitialium inclyti ... Kubinyi Sándor: Enchiridon lexici ... Sáfár Imre: Váltójog. Vajda László: Az erdélyi polgári magános törvényekkel való esmeretségek 3 könyve. Vajda László: Synopsis historiae juris Transsilvanici ... Konkoli Thege Pál: 1840-dik évi országgyűlés. Rossi: Traité de Droit Pénal, francia nyelvű büntetőjogi és több német nyelvű alapvető munka állt akár állam alkotmányjogi polgári és magánjogi büntetőjogi kérdésben az érdeklődők rendelkezésére. A közigazgatás, közrendészet, hadügy, hadtudomány is képviselve volt e könyvtárban, a nemesi hadsereg, lovasság, gyalogság kiképzésére használatára írt művekkel: pl. A tanításnak regül amentum a a magyar felkelő nemesség gyalogságnak számára, Tekintetes Nemes Zemplén Vármegye fel ült nemesi rendű vitézeinek ki szabott hadi törvényei. Az ún. alkalmazott és természettudományok köréből szintén sok könyv került az állományba. A mezőgazdasággal foglalkozó könyvek a legkerese- tebbek, hiszen mindenki a maga jó orvosa, jó gazdája, kertésze, borásza, méhésze stb. akart lenni. Megjelentek a korabeli színvonalon tudományos, népszerűsítő munkák, a tömeges betegségeket a kolerát, pestist megelőző, gyógyító rendszabályok, javasolt gyógymódok, orvosságok, gyógyszerkönyvek. Agrártörténeti, gazdálkodási tanácsadó könyvek, mint Pethe Ferenc: Pallérozott Mezei Gazdaság, Mitterpacher Lajos: Elemento rei rusticae. Ba- lásházy János juhtenyésztésről írt művei. A korabeli magyar nemes mindenbe belekezdett, amiből pénzt remélt; állattenyésztéssel próbálkozott, dohányt 285