Csorba Csaba (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 5. (Miskolc, 1985)
STUDIA HISTORICA - H. Halász Anna: A Zempléni Kaszinó könyvtára (l831-1850)
te el évi jövedelme a 800 Pft-ot az csak fél tagdíjat, hozzájárulást fizetett. , „ „ _ 19 A Nemzeti Casinóbari 3 évi tagsági díj ÍOO ezüstforint volt, a debreceni „ . , 20 polgári kaszinóban pedig csupán 2 Pft. A tagdíj itt egy évre előre fizetendő, még akkor is, ha évközben kilépne valaki a társaságból. Tagfelvétel írásbeli kérelem alapján, választmányi ülésen, titkos szavazattal történt, és akár igenlő, akár nemleges volt, értesítették a kérelmezőt a döntés eredményéről. A rendtartás, bár nem jelöli külön meg, de elismer alapító, rendes, tiszteletbeli tagot és vendéget. A vendég fogalmát pontosan körülhatárolták, de nevét, adatait köteles volt bejelenteni, amit az erre a célra vezetett vendégek könyvébe egy felügyelőnek kötelessége volt bejegyezni. Ha a vendég többször is óhajtott megjelenni, ügy az elnök vagy távollétében helyettese egy hónapi látogatásra szóló "belépő bilét"-et adhatott. Érdekessége a vendég fogalmának, hogy a Zemplén megyei lakost nem tekintik vendégnek és így kizárják a vendégjogokból, valószínűleg azért, hogy lépjen a tagság közé, fizessen tagdíjat. Az alakulás évében már jelentős vendégei voltak a kaszinónak. A lengyel menekült nemesek, akiket Vécsey és Lónyay vezetett be, és akiket a hatóság toloncolt ki onnan és a városból, Kossuth és ba21 rátái, az ellenzék nagy felháborodására és tiltakozása ellenére. A jeles vendégek sorában volt 1846. július 30-án Széchenyi István és 1847. július 22 lO-ll-én (Kazinczy Gábor vendégeként) Petőfi Sándor. Tiszteletbeli tagjai is voltak a kaszinónak, akiket a választmány ajáriatá- ra a közgyűlés választott meg. így. történt Széchenyi és Deák Ferenc 1841. márciusi választásai "A Zempléni Casinóna.k a’ hazafiaságot és érdemet mél- tánylani tanult tagje.i múlt, március hónapban tartott közgyűlésen Gróf Széchenyi István, kinek képe évek óta a’ társaság termében függ, s Deák Fe- renczet, kit a’ hon tisztel, tiszteletbeli tagul választák, erről jegyzői tollal - mit ez alkalomra a’ közakarat Kazinczy Gábor kezeihez kölcsönzött - értesítették ..."^ A kaszinónak 18 tagú tisztikart volt, élén az elnök, alelnök, majd felügyelők, egy pénztárriok, két jegyző és a könyvtárriok. A tisztikart "kormányzó választottságnak" nevezték, és minden évben a decemberi közgyűlésen választották újjá. A tisztségviselők a közgyűlés előtt számolnak be munkájukról, a pénztár és a könyvtár állapotáról. Az elnök, alelrök és felügyelek három évnél többször nem választhatók egymás után, míg a pénztárnok és a könyvtárnok, két jegyző bármeddig választhatók folyamatosan is. A választás titkosan történik az elnök, alelnök és felügyelők személyére, de a jegyzőket, pénztárnokot és könyvtárnokot "nyilt felkiáltással" választják. Az elr.ök és alelnök feladata az adminisztráció, kapcsolatok tartása, a be- és kilépés előterjesztése a közgyűlésnek, vendégek fogadása, engedé277