Csorba Csaba (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 5. (Miskolc, 1985)
STUDIA HISTORICA - Ács Zoltán: Kísérletek a Várday vagyon megszerzésére (Egy XVI. századi háramlási per története)
sem volt a birtok. Várday Mihály halála után elindult az örökösödési hólavina, amely csak a következő század elején állapodik meg. A tekintélyes Várday-örökségre többen is pályáztak, nem csupán a rokonság tagjai, hanem kívülállók is. A hosszantartó per során az örökösöknek nemcsak a királlyal és a kincstártai volt bajuk, hanem Balassi Bálinttal és Dobó Krisztinával is, de különösen Ungnad Kristófnéval, Losonczy Annával, aki Várday Katát az utolsó kis Losonczy birtokból is elűzte. Várday Mihály özvegye, Dobó Krisztina még csak meg sem várta a kötelező égy év gyászidő leteltét, máris kezét nyújtotta egy fiatalembernek, Balassi Bálintnak. Dobó Krisztinának kapóra _ jött a költő érdeklődése, mert a rokonságtól fenyegetett özvegy saját anyagi érdekeit vélte a házassággal megvédeni. Az özvegyet 1584 decemberében a pataki református templomban egy "csinyszerűen megkötött házassággal" vette feleségül Balassi Bálint, aki abban reménykedett, hogy ezzel a csele14 kedetévei ráteheti kezét a Dobó- és a Várday-vagyonra. ozokoly Miklós azonban úgy látszik, nem volt hajlandó kiadni az özvegy 200 forintot érő 15 javait, mire Dobo Krisztina beperelte. VITA A GYÁMSÁG KORUL 1585-ben elhunyt Báthori Miklós, a végrendeletben kinevezett gyámok e- gyike, akinek azonban már a halála előtt megindulhatott a versengés a Vár- day-vagyonért, köztük a várért. Erre enged következtetni bennünket az a hivatalos irat, amelyet Ernő főherceg kérésére 1585. január 3-án állítottak ki Pozsonyban, s amelynek tárgya a háramlási per és a gyámság kérdése volt. A későbbiekben ebből az iratból ismerjük meg a részletek egy részét. Most azonban fordítsuk figyelmünket ismét a Várday örökségre leselkedő jelöltekre. Báthori halálával új gyámjelölt tűnt fel a láthatáron, a kor egyik leggyűr löltebb emberének személyében, Ungnad Kristóféban. Ungnad 1576-tól hor- vát bán, majd 1583-tól egri főkapitány volt. Azt a Losonczy Annát vette feleségül, akit Balassi Bálint ostromolt kitartóan szerelmével - mint ahogyan az az irodalomtörténetből ismert -, s aki Ungnad halála után a nádor For- gách Zsigmondhoz ment nőül. Ő volt az, akivel a legtovább pereskedett Várday Kata, eredménytelenül. Várday Mihály Miklós nevű testvére ennek az Annának az unokatestvérét, Losonczy Dorottyát vette veleségül, akitől öt gyermeke született, köztük a végrendeletben említett János és Katalin. Várday Kata születésének pontos dátumát nem tudjuk, ezt illetően sajnos találgatásokra vagyunk utalva. Életére vonatkozóan csupán két pontos dátumunk van, az egyik a halálának időpontja, a másik pedig az, hogy Te13 175