Csorba Csaba (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 5. (Miskolc, 1985)
STUDIA HISTORICA - Ács Zoltán: Kísérletek a Várday vagyon megszerzésére (Egy XVI. századi háramlási per története)
volt hajlandó - az adott körülményeket figyelembe véve - szolidabb keretek között élni* Míg 1584-ben a bevételek a kiadásoknak megközelítőleg kétharmadát fedezték, addig 1591-ben már csak az állandó költségek egyharmadá- nak a kielégítésére voltak elegendők. Mivel a birodalom különböző tartományaiból, elsősorban a háború által leginkább sújtott Magyarországról egyre kevesebb adó folyt be a kincstárba, az udvar a legkülönfélébb módokat e- szelte ki, hogy megpróbálja fedezni kiadásait. így először a már korábban eladományozott nagybirtokokra vetette a szemét. Ezeket szerette volna ismét királyi birtokká tenni, hogy egy időre kielégíthesse a fizetetten zsoldoskapitányokat és a külföldi hitelezőket. Az udvar egyik módszere az volt, hogy megkísérelte megkaparintani a magyarországi nagy családok örökségét, egyenlőre még a törvényadta lehetőségeken belül maradva. Először az egyenesági férfiörökös nélkül kihalt családoknál próbálkozott. A legelső ismert esetek közé tartozik a Várday örökség körüli per. A későbbiekben már több hasonlóról van tudomásunk. Ezek közül talán a legismertebb a Dobó Ferenc halálával, az udvar szerint gazdátlanná vált Dobó örökségért folytatott küzdelem, amely szinte azonos módon zajlott le, mint a Várday per. Amikor ez a módszer már nem hozott elég pénzt az udvarnak, kevésbé látványos, törvénytelenebb, de hasznothajtóbb utat választott. Törvényes i- téletek nélkül, hűtlenség! és felségsértési perek formájában foglaltak le hatalmas birtokokat. A kamara sugallatára kobozta el pl. Teufenbach kassai főkapitány 1596-ban Lónyay Albert ugocsai és beregi főispán összes birtokát. Hasonlóan durva és jogtalan módszerekkel indítottak pert az észak- _ magyarországi borkereskedésbe bekapcsolódó Homonnay testvérek, Mágó- csy Ferenc, Rhédey Ferenc és sok más fő- és köznemes ellen. Mielőtt behatóbban foglalkoznánk az utolsó Várday végrendeletével, röviden áttekintjük azokat az előírásokat, amelyek a nemesi birtokjogra vonatkoztak úgynevezett magszakadás esetén. Míg a XIII. század közepéig az érvényben lévő nemesi birtokjog szerint az adománybirtoknál a birtok örökösei csak egyenesági fiúutódok lehettek, addig a század második felétől kezdve már egyre nagyobb szerepet kezd játszani az ági rokonság.* Ezt a szokást emelte jogerőre IV. Béla és fiainak egy a nemesség kérésére 1267-ben kiadott törvénye, miszerint az örökös nélkül elhalt nemes birtokai "non distrahantur, nulli donentur, nulli conferantur, nulli perpetuentur", hanem azt vegyék őrizetbe a nemzetség tagjai mindaddig, amíg a király maga elé idézi őket és bárói (ez alatt a fogalom alatt ekkor a legfőbb világi tisztviselőket értették csak) meghallga.... 2 tasa után dönt. Nagy Lajos királyunk 1351-es ósiségtörvénye aztán végleg 3 megerősítette az öröklési jogot. Szólnunk kell még a szentkorona tanról, amelyet a középkorban egy úgynevezett szentkoronabirtoktan egészített ki. 172
