Csorba Csaba (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 5. (Miskolc, 1985)
STUDIA HISTORICA - Zolnay Lászlót A "Balassák" és a Felvidék. (Adatok a XII-XIV. század néhány kritikus évtizedéhez)
Demeter mesternek ezt a datálatlan levelét én régebbi tanulmányomban, az 1306 körüli időre datáltam. Ezt a keltezést utóbb Kristó Gyula is elfogadta. Most azonban úgy vélem, ezzel a datálással egy kis hiba van. U92 gyanis Aba Amadé nádor - Kristó szerint már 1301 óta - de talán csak 1304 óta tartozik I. Károly király törhetetlen hívei közé. Demeter viszont -s neveltje, unokaöccse, Donch mester - 1301-től 1306-ig I. Károly királynak elszánt ellenfele. így hát nehéz eldöntenem: meddig áll fenn, s ha rövid időre is, mikor törik meg Demeter és Aba Amadé nádor szilárd barát. 093 ; saga? Az Aba Amadé - Demeter mester relációt az alábbi adatok jellemzik: 1305/6-ban, amikor Anjou Caroberto pártja megerősödik, s I. Károly király - Vencel, majd meg a bajor Ottó eltávozása után - egyedül marad a porondon, a királyi haderő a Kőszegiektől visszafoglalja Esztergom várát. (Budát csak 1307-ben. ) Alighanem ugyanekkor kerül sor arra, hogy Bogár fia Mártonnak (Csák Máté vérrokonának, későbbi serviensének) segítségével I. Károly király hadai Demeter mestertől, s unokaöccsétől, Donch mestertől, akik "akkor a lá- „ 94 zadas szellemétől vezettettek" elfoglalják a Hont megyei Palojtát, meg a Zólyom megyei Zólyom, Dobrónya, valamint (Zólyom-) Lipcse várát. (Pór Antal történetírónk úgy vélte, mivel Bogár fia Márton - szerinte - Csák Máté unokaöccse, később Csák tárnokmestere volt: ezeket a várakat Bogár fia Márton nem I. Károly számára, hanem Csák Máté számára foglalta el. Ennek a feltevésnek az 1306. évi oklevél ellentmond.) A honti-zólyomi várakat a király a Korona számára foglalta vissza - hiszen ezek királyi várak voltak, s nem Demeter mester magánvárai -, s az ekkor hűségére tért Demeter mestert s Donch mestert I. Károly helyükön, tehát a nagy-zólyomi ispánság birtokában meghagyta. Bizonyos - s ez a hivatkozott 1306. évi oklevél szavaiból is kitűnik - 1306-ban már mind Demeter mester, mind Donch mester I. Károly király hűségén volt. (Ez az állapot 1310/ll-ig, Amadé nádor meggyilkolásáig, s az azt követő - a kassai polgárok s az Amadé-fiak között kötött - egyezségig tar- tott.) 1306 után Demeter mester sárosi ispánságába vonult, Donch pedig alighanem ekkor - ha utyan nem 1304-ben - vette át a nagy-zólyomi ispánsá- got, Demeter mesternek, csakúgy, mint Amadé nádornak ez az 1. Károly király iránt való hűsége 1309-ben is töretlen; 1309 junius 15-én I. Károly - ezúttal második - bidai megkoronázásán mind Amadé, mind pedig Demeter mester jelen van. (Ugyanott van Rátót nembeli Domokos is, és Borsa nembeli Beke. Csák Máté ezúttal is távol maradt; egyik serviensével, a Tűrje 109