Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)
Csizmadia Andor: Urbárium és közigazgatás a feudális kori Apátfalván
ban azonban a convencionátusok számára mindössze 1/2 vékát szednek 1 — 1 sessio után s így a bevétel 31 1/2 véka búza. Szénában sessionkint 4 porciót adnak mind a három évben tehát 252 porciót. A természetbeniekből a már említett konvencionális kiadásokon kívül az urbáriumok szerint természetben szénát adnak időnkint a búcsúkor megjelenő vendégeknek (plébános vendégeinek, vagy a szolgabírónak) 1798-ban 10 véka zabot, 50 porció szénát. Kiadásként szerepel a bikák, mének tartása. 1796-ban a bikáknak kellett 337 porció széna, 1797-ben a lónak 24 véka zab, bikáknak 712 porció széna, 1798-ban 12 véka zab, 994 porció széna. Az 1798. évi számadás 1 csordán elveszett bikáról is megemlékezik. Lássuk mármost a számadások felülvizsgálatát. Az egyes számadás vizsgálatánál elsősorban az alakiságokra fektetnek súlyt. Meglegyenek mindenütt az okmányok (quietanciák, sőt ellenquietanciák is), mert félő, hogy ellennyugták nélkül pl. bika vagy mén eladásánál kevesebb bevétel van beállítva, mint amennyit tényleg elértek. Nagy hiba azonban, hogy a számadások felülvizsgálata jóval a számadási év után történt, mert pl. Bársony Tamás 1796-ban volt bíró helyett 1803-ban a számadások felülvizsgálata idején örököse és fia felel, aki természetesen nem tudja, hogy apja mit és miért tett, s nehezíti a feleletet az is, hogy közben már a számadást készítő községi jegyző is meghalt. Az észrevételeket a szemináriumi fiskális teszi pontokba foglalva és azokra ugyancsak pontokba foglalva a számadó feleletet ad. Ezt a szemináriumi számadó szék részéről újabb észrevételezés követi, amelyben megmondják minden egyes pontra vonatkozólag, hogy megadják-e a felmentést, vagy nem fogadják el a számadást és megterhelik az el nem fogadott összeg erejéig a számadót. Ilyenkor a terhére rótt összeget a számadónak meg kell téríteni. Végigkísértük a források adta lehetőségek között egy egykori Borsod megyei község feudális kori fejlődését. Mint a Tudományos Akadémián egyik legutóbbi történészvitán megállapították, az eddigi szintetizálás után és mellett szükség van a mélyfúrásra a községek, mezővárosok történetében. Ilyen mélyfúrást kívántam Apátfalva történetében elvégezni, s az eredmény bár csupán egy szelvény a magyarországi községtörténetben, mégis azt remélem: kiegészíti, talán valamelyest módosítja is eddigi ismereteinket a községek gazdaság- és jogtörténete területén. Sok ilyen szelvény fogja megteremteni az új községtörténeti szintézist. JEGYZETEK [1] Apátfalva, mai néven Bélapátfalva a feudális korban, sőt a polgári korban is 1945-ig Borsod megyei község volt. Egy ideig - a feudális kor végén - nagyobb lakossága és ipari létesítményei folytán mezőváros ^nevezést is kapott, (J. Lipszky, Repertorium locorum objectorum in XII. tabulis mappae regnorum Hungáriáé . . . Buda, 1808. id. Bél [monos] 44.1. pagus és Apátfalva oppidum, 17.1.) bár földesura, az egri szeminárium nem tette lehetővé, hogy azokkal a jogokkal, rendelkezzék amelyekkel Magyarország más mezővárosainak lakosai (kollektív adózás és általában a jobbágyterhek évenkénti kollektív megváltása stb.) éltek, még kevésbé azokkal, amelyeket - mint az alábbiakból látni fogjuk - Apátfalva lakói a középkorban a királyoktól kaptak. Ennek következtében Apátfalva mezőváros lakói a szeminárium többi jobbágyaihoz hasonló paraszti életet éltek, amelynek kereteit az úrbéri szerződések szabályozták. Mivel abban a korban, melyről írásunkban szó esik, Apátfalva Borsod megyéhez tartozott, indokoltnak láttuk, hogy á tanulmányt a Borsod megyei évkönyvben tegyük közzé. [2] Vallis Agriensis incipiendo a terra Nobilium de Bél 1261. C.D. IV. 3. 33. [3] Bél a Bükk hegység belét jelenti, éppen úgy, mint Bakony-bél a Bakony hegységét. [4] 1.26. Jemey János: Palóc krónika. M.T.-tár: Abbatia trium fontium de Beél Cumanorum. 44
