Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)
Madarász György: A termelőszövetkezeti mozgalom helyzete Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az 1956-os ellenforradalomtól a konszolidáció befejezéséig
lassan javult, mert részben az 1956. őszi rossz tapasztalatok, részben a gazdasági nehézségek miatt nem volt vállalkozó szakember, másrészt a szövetkezetek is idegenkedtek alkalmazásuktól. Főleg agronómusra lett volna nagy szükség, 1958 első felében mindössze 30 dolgozott a megye szövetkezeteiben.66 Nélkülük a termelés kisparaszti szinten és módszerekkel folyt. Nagy feladatot jelentett a termelőszövetkezetek és gépállomások viszonyának normalizálása. Az egyébként sem jó kapcsolat az ellenforradalom alatt csak tovább romlott, mert a gépállomásokon megalakult munkástanácsok vezetői több helyen inkább elősegítették, mintsem akadályozták a szövetkezetek felbomlását. A gépállomások az önálló gazdálkodásra való áttérést nem úgy értelmezték, mint a termelőszövetkezetekkel kiépítendő szorosabb kapcsolat ösztönzőjét. A nyereségre törekvő gépállomások elsősorban munkaadót láttak a termelő- szövetkezetekben, ami gyakori súrlódáshoz vezetett. Nem akartak egész éves szerződést kötni a közös gazdaságokkal, csak egy-egy időszakra vagy kampányra, az egyénieket viszont borravaló ellenében előnyben részesítették.6 7 A rossz viszony eredményeként a szövetkezeteknek végzett gépi munka aránytalanul nagyobb mértékben csökkent, mint az ellenforradalom következtében felbomlott szövetkezeti terület. A termelőszövetkezeti munkák közül a gépállomások által végzett traktor- és motormunka csak 38,7%-a, a talajmunka 40,2%-a volt 1957-ben az előző évinek.68 A közös gazdaságok nem szorgalmazták a minél több gépi munkát, mert magasak voltak a gépállomási dijtételek. A szövetkezetek a hasznot féltették a gépállomásoktól.69 A végzett munka mennyisége mellett a minőséggel szemben is gyakran kifogás merült fel. A szövetkezetek panaszkodtak a munkák nem időben és rossz minőségben való elvégzése miatt. Ilyen körülmények között a gépállomások természetesen nem nyújtottak az agrárpolitikai tézisekben megfogalmazott számottevő gazdasági, de politikai segítséget sem a szövetkezeti mozgalomnak, és a megyében a mezőgazdaság általános fejlesztése szempontjából sem játszottak lényegesen előrevivő szerepet.69 A megyei pártbizottság az ellentétek feloldására, a tennivalók koordinálására 1958. januárban közös értekezletet tartott a gépállomások igazgatói és a termelőszövetkezetek elnökei számára, amelyen ismertették és egyeztették a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztésével kapcsolatos feladatokat.70 Számottevő javulás azonban nem mutatkozott, csak hosszú távon. 1957—58-ban a termelőszövetkezeteknél területileg és a tagság alakulását tekintve is számottevő mennyiségi fejlődés következett be. A számszerű növekedés két formáját már 1957 végén megfogalmazta a megyei pártbizottság: a már meglevő szövetkezetekbe új tagok belépése, és ahol a politikai, valamint a gazdasági feltételek megvannak, új szövetkezetek alakítása.71 Legtöbb új szövetkezet az edelényi, encsi és mezőcsáti járásban született, legkevesebb a miskolci és a szerencsi járásban. Legrosszabb helyzetben az ózdi járás volt, ahol 1958 közepén mindössze két termelőszövetkezet működött, közülük az egyik felbomlóban volt.72 A határozatot azonban következetlenül hajtották végre. Egy év múlva már minden feltétel nélkül kérték számon a községi tanácsokon, pártszervezeteken a számszerű fejlesztést, elmarasztalták őket a kezdeményezőkészség és az eredmények hiánya miatt.73 Ugyanakkor a már működő termelőszövetkezetek támogatása sem volt egyértelmű. „Csak a gazdaságilag erős szövetkezet lehet vonzó” alapon a viszonylag erős, jól gazdálkodó szövetkezeteknek nyújtottak több segítséget, a gyenge, rossz természeti 300
