Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)
Madarász György: A termelőszövetkezeti mozgalom helyzete Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az 1956-os ellenforradalomtól a konszolidáció befejezéséig
A feszített ütemű iparosítás jó kereseti lehetőséget biztosítva a mezőgazdaságból nagyszámú, főleg fiatal munkaerőt vont el, ugyanakkor növekvő, de nem realizálható piaci keresletet biztosított az egyéni parasztgazdaságok számára. Mindkét lehetőség akadályozta, illetve késleltette a parasztság szövetkezethez való közeledését. Az egyre növekvő ipari, városi lakosság ellátása viszont megkövetelte a korszerű nagyüzemi mezőgazdaság kialakítását. Az ellenforradalom hatása a termelőszövetkezeti mozgalomra Az ellenforradalom a megyében is súlyos károkat okozott politikai és gazdasági területen egyaránt. A negatív hatások a termelőszövetkezeti mozgalmat is erősen érintették. Az év végéig a meglevő termelőszövetkezetek több mint fele feloszlott. A bomlási folyamat nem fokozatosan, hanem két szakaszban zajlott le. Az első szakaszban — amely 1956. november közepéig tartott, és a támadás elsősorban politikai jellegű volt — a 257 mezőgazdasági termelőszövetkezetből mindössze 35—40 oszlott fel, és a kilépések aránya is 8—10% volt. A nagyobb arányú bomlás november közepétől december végéig, 1957. január elejéig zajlott le.11 ' A szövetkezetek elleni támadás elsősorban ott volt sikeres, ahol az adminisztratív és gazdasági kényszer által megteremtett és összetartott gazdaságokban a közös munka még nem kovácsolta egységbe a tagságot, és az nem érezte magáénak a termelőszövetkezetet. Az összeforrottságot, a tartós közös tevékenység összetartó erejét bizonyítja, hogy míg az 1950 előtt alakult termelőszövetkezeteknek csupán 10%-a, addig az 1955-56-ban szervezetteknek 98%-a oszlott fel.12 A folyamatban több — egy időben és egymásra ható — tényező játszott szerepet, a felbomlás a mozgalmat ért külső és belső hatások eredményeként ment végbe. A külső tényezők közül az ellenforradalmi csoportok és a volt falusi burzsoázia mellett a legjelentősebb erő az egyénileg dolgozó középparasztság volt. Követelései mindenekelőtt a közös művelésbe vont, betagosított földek visszaadására irányultak, de ezen túlmenően az 1945-ös földosztás utáni állapot visszaállítását is követelték.13 A részükről sokszor joggal sérelmezett gyengébb minőségű, vagy kedvezőtlenebb fekvésű földterületből származó hátrány ily módon való felszámolása azonban a szocialista szektor alapját támadta. Ide sorolhatjuk a törvénysértő, kényszerítő intézkedések megszűnését is. A belső okok között kell említenünk a szervezési hibákat és a szerzési vágyat. A termelőszövetkezetek már túl voltak az őszi betakarításon, és a közös vagyon felosztása jelentős egyéni haszonnal kecsegtetett. A feloszlást leginkább a volt középparasztok szorgalmazták, mivel a közös vagyonnak a bevitt javak arányában történő felosztása elsősorban nekik kedvezett. A cél érdekében a termelőszövetkezetből kilépő vagy kilépett tagok igyekeztek szétzülleszteni az egész szövetkezetét. Törekvésük a legtöbb esetben sikerrel járt, mert a közös gazdaságok ebben az időben külső segítségre még nem igen számíthattak. A fentieket támasztja alá, hogy elsősorban a viszonylag jól gazdálkodó, nagy közös vagyonnal rendelkező termelőszövetkezetek oszlottak fel. (Borsodivánkán egyénenként 4-5 tehenet, 20-30 db sertést, igen nagy mennyiségű takarmányt és egyéb terményt hurcoltak szét.14) A bomlási folyamatnak — a feloszlás mellett — másik legszembetűnőbb formája a nagyarányú kilépés volt. Legnagyobb számban a középparasztok léptek ki, akik a politikai, adminisztratív kényszer és erőszak megszűnésével, a kormánynak a termelői érdekeltséget biztosító határozatai — döntően a begyűjtési rendszer eltörlése — nyomán részben a nagyobb jövedelem reményében, részben az „egyéni gazdálkodás szabadságától” 288
