Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)
Madarász György: A termelőszövetkezeti mozgalom helyzete Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az 1956-os ellenforradalomtól a konszolidáció befejezéséig
Mezőgazdasági művelés szempontjából a megye területe három csoportba sorolható. 1. Ipari jellegű járások — az északi, hegyvidéki járások, valamint a Sajó völgye —, ahol a megművelhető terület kevés volt, a lakosság döntő többsége az iparban dolgozott, mezőgazdasági munkát csak jövedelemkiegészítés céljából, saját igényeinek kielégitésére végzett. 2. Mezőgazdasági jellegű járások — a megye déli, délkeleti járásai amelyek kedvező adottságokkal rendelkeztek a mezőgazdasági művelés számára. Ide soroljuk Tokaj- Hegyalja szőlőtermelő vidékét is, ami külön gondot jelentett az átszervezés idején. 3. Átmeneti jellegű járások — a megye északkeleti része —, ahol egyrészt jelentős volt az ipar, a bányászat részaránya, másrészt mezőgazdasági művelésre kevésbé alkalmas a terület a hegyvidék és az éghajlati sajátosságok miatt. A megyében a domborzati, éghajlati és talajviszonyok sokoldalú mezőgazdasági művelést tettek lehetővé, ugyanakkor azonban akadályozták is annak fejlődését. A mező- gazdaság fejlődését befolyásoló tényezők egyike volt, hogy a megye rendelkezett az ország legnagyobb összefüggő erdőállományával, ami az összerdővagyon 11,5%-át jelentette.4 A termelés nagymértékben függött a megye földjeinek az átlagosnál rosszabb minőségétől. Az 1951—55 közötti kataszteri tiszta jövedelem átlaga 6,65 aranykorona volt, szemben az országos 9,56 aranykoronával.5 Különösen nagy szerepe volt itt a lejtős területeknek, amelyeket csak jóval nagyobb munkaráforditással lehetett megművelni, a termésátlagok ennek ellenére sem érték el a kedvezőbb adottságú területek átlagát. A kedvezőtlen természeti adottságok mellett a mezőgazdaság fejlődését megnehezítő körülmény volt a földbirtokok elaprózottsága. A földosztás nyomán kialakult új birtokok átlagterülete nem érte el a 4 kataszteri holdat. 1949-ben a 96 078 egyéni gazdaságból 55 130 (57,3%) öt kataszteri holdnál kisebb területtel rendelkezett.6 Akisbirtok tőkehiány és a kedvezőtlen művelési, gazdasági adottságok miatt üzemi elaprózódással párosult. A birtokok elaprózottságából fakadó gazdasági tényezőkön kívül néhányat külön ki kell emelnünk, amelyek a kisparaszti gazdálkodás felbomlásának irányába hatottak. Az 1956 előtti hibás agrárpolitika következtében a fokozódó paraszti terhek elől menekülve, a parasztság nem elhanyagolható hányada „felajánlotta” földjét, vagy annak egy részét az államnak. Ezért csökkent a megművelt terület, és számottevően nőtt a vetetlen területek aránya. A parasztság egy része pedig, mivel birtokán még az egyszerű újratermelésre is alig volt képes, nem mezőgazdasági munkát vállalt. Ebben az időben a terület extenzív iparfejlesztése kedvező munkalehetőséget kínált a földhöz nem jutott, vagy földjéből megélni nem tudó mezőgazdasági népességnek. Sokan éltek az ipari munkaerő-kereslet adta lehetőséggel gazdaságukat a hibás agrár- politika miatt feladni kényszerülők közül is. A kisparaszti gazdálkodási forma ellen ható újabb tényező a szövetkezeti mozgalom kibontakozása volt. A megyében is 1949-ben indult meg ez a folyamat, elsősorban az agrárproletariátus és a törpebirtokos parasztság mozgalmaként, akiket politikai és gazdasági érdek egyaránt ösztönzött a szövetkezésre. Később nem annyira meggyőződésből, mint a gazdasági és politikai nyomásnak engedve a parasztság egyéb rétegei is a szövetkezet felé fordultak. A termelőszövetkezeti mozgalom fejlődése meglehetősen egyenetlen volt. A tagság jelentős része külső kényszer hatására lépett be, ezért nem érezte magáénak a közös gazdálkodási formát. Ennek a helyzetnek a következménye volt, hogy a gazdaságilag és politikailag gyenge termelőszövetkezetek egy része 1953-ban feloszlott, a többiből pedig nagyarányú kilépések történtek. 286
