Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)
Csizmadia Andor: Urbárium és közigazgatás a feudális kori Apátfalván
A század első felére a szemináriumi gazdálkodás megindulása után meglehetős kevés adatunk van, amelyek jobban megvilágítanák a jobbágyság egyre súlyosodó életét. Az apátfalvi veszedelem. Urbárium 1751-ben I. Lajos, Zsigmond, majd Mátyás királyok a bélháromkúti apátság népeit — mint már említettük — igen jeles kiváltságokban részesítették. Mentesítették őket a királyi várszolgálattól, megadták nekik a decima, a harmincad, az adó és a vámok alóli mentességet. Mikor azonban a háromkúti apátság javai, köztük Apátfalva is a szarvaskői vár tartozéka lettek, a kiváltságok jórészt veszendőbe mentek, mert a háborús időkben az oklevélbe foglalt mentességek a tényleges erőviszonyokkal szemben még kevésbé érvényesültek, mint békében. Ebből az időből ismerünk már urbáriumokat, méghozzá elég szép számmal. Az urbáriumok szerint a jobbágyok korántsem teljesítettek olyan szolgáltatásokat, mint később. Fejenkint 1 forintot adtak census vagy taxa fejében, bizonyos ünnepekkor csirkét, tojást ajándékba. A robot mindössze az apátfalvi majorsági birtok megműveléséből állott, ami nem jelenthetett nagyobb terhet, mert ebben az időben a megművelhető majorsági birtok nem lehetett több 300—400 holdnál. Végül — ami a királyi privilégiumokkal szemben már abuzust jelentett, — tartoztak a terményekből, méhekből, disznókból és borból tizedet adni. Ez a dézsma azonban jelenthette a nonát (a kilencedik tizedet) is, ami a földesúrnak járt, nem jelentette okvetlenül azt az egyházi tizedet, ami alól a kiváltság- levelek a lakosokat felmentették. Sokkal nagyobb terhet jelentettek azonban az urbáriumokba nem foglalt azok a szolgáltatások, amelyeket a változó szerencsével harcoló csapatok, kalandozó katonák, martalócok szedtek a községen. Azt is számításba kell venni, hogy Apátfalva Szarvaskő várának elestével majdnem egy évszázadig hódoltsági terület volt, s ez alatt a földesúron kívül a töröknek is kellett adózniok, ami sokféle és súlyos terhet jelentett. Ha viszont a csatazaj elült, aránylag szabadon élhettek. Errefelé nem volt közlekedési főútvonal, a szarvaskői várnál Pyrker érsek csak a XIX. században robbantatta fel a sziklákat, hogy az Eger-patak, illetve a Bán völgyében járható út létesüljön. Aki innen Egerbe, vagy Egerből Apátfalvára akart menni, annak a szarvaskői vár mellett emelkedő hegyeken kellett szekerével átkínlódni, ami esős, vagy fagyos időben rendkívüli fáradságot igényelt. Valóban Apátfalva aránylag könnyen úszta meg a török időket. Míg a béli apátság valamennyi faluja az úrbéri összeírásokban időnkint — különösen az 1566. évi pusztítás után — mint „deserta” (puszta hely) van feltüntetve, Apátfalván változatlanul folyik az élet. Legfeljebb a régi, jó karban levő halastavak posványosodtak el, az egykor meglevő közepes allodiatura (majorság) elpusztult, a malmok egyike-másika időnkint elhagyottá vált, de a nyugalomból az apátfalvi jobbágyok olykor hasznot is húznak: nem kell folyton fejük felett érezni a földesür tisztjét, és hajdúinak, kerülőinek pálcáját. Mikor Кару Sándor szarvaskői várnagy familiárisát tisztnek akarja a nyakukra ültetni, a jobbágyok hevesen tiltakoznak ellene, mert az régi szokásaik ellen van (contra antiquam eorum consuetudinem). Ugyanekkor felemlítik, hogy már Balay Kálmán és Kapocsy Pál várnagyok idejében is akartak nekik adni tiszteket. De akkor is addig könyörögtek, míg a veszélyt sikerült elhárítani.104 Mikor pedig egy-egy magyar úr, mint а XVI. század végén Pásztói Gergely, mint zálogbirtokos lesz a földesúr, az a harcok miatt nem mer allodiaturát építeni, sőt a jobbágyoknak azt is megengedi, hogy a földesúri jogokhoz tartozó malomjogot gyakorolják. 25
