Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)
Kun László: Politikai harcok Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 1956. november 18.-december 11. között
jutottunk, hogy munkahelyén határozott, körültekintő, hozzáértő és becsületes munkát fejtett ki, ezért jelenlegi beosztásában a közel 1000 főt számláló részleg dolgozóinak véleményére megerősítik és felkérik, hogy munkáját a jövőben is ugyanolyan becsületesen lássa el.”38 Az igazgatóhelyettes azonban december 1-én a fenti állásfoglalás ellenére megkapta a nagyüzemi munkástanács értesítését: „A munkástanács 1956. november 30-i határozata értelmében igazgatóhelyettesi beosztásából felmentjük, munkahelyéről a későbbiek folyamán gondoskodunk.”39 Az LKM-ben bekövetkezett leváltások zömét nem a nagyüzemi munkástanács kezdeményezte. A nagyüzemi munkástanács szerepe az esetek döntő többségében arra szorítkozott, hogy szabályozta az üzemi munkástanácsok által kezdeményezett akciókat, az üzem igazgatójával egyetemben jóváhagyta az üzemi munkástanácsok döntéseit. A vezetők eltávolítása, ha nem is olyan mértékben, mint az LKM, ÓKÜ vagy a BVK esetében, a megye többi vállalatainál is folyt. A Borsodi Szénbányászati Tröszt megbízott igazgatója pl. november második felében a munkástanács utasítására hivatalosan is megerősítette a bányaüzemek igazgatóinak leváltását, s szakképzettségüknek megfelelő munkakörbe helyezését — annak ellenére, hogy „a legtöbb igazgatóval szemben... a munkások részéről komoly kifogás nem merült fel, a hangulatot a munkástanács szította.”40 Az intézkedés 22 személyt érintett. A DIMÁVAG-ban feltehetőleg nem a munkástanácstól függetlenül — az üzem gazdasági vezetői adtak ki olyan rendelkezést, hogy „azok a személyek, akiknek nincsen megfelelő szakképzettségük . . . képzettségüknek megfelelő beosztásba kell, hogy kerüljenek”.4 1 A rendelkezést azonban — mely a munkásvezetők tömeges leváltását eredményezte volna — tudomásunk szerint nem hajtották végre. Nem volt sokkal jobb a megye választott tanácsi vezetőinek helyzete sem. November 4-ét követően a községek jelentős részében nem sikerült újjászervezni a tanácsok munkáját, a november 4-ét megelőzően a tanácsvezetők jelentős része ugyanis eltávozott a községekből. Súlyos és ellentmondásos helyzetet eredményezett a területi munkás- tanácsok helyzetének megoldatlansága: ezek ugyanis de jure nem léteztek, de facto azonban helyenként nagyobb hatalmuk volt a törvényesen megválasztott tanácsoknál. November utolsó harmadában a megyei munkástanács újjászervezésével párhuzamosan aktivitásuk felerősödött és sok községben — különösen azonban a falvakban, ahol jobboldali összetételük ellenére átalakultak forradalmi munkás-paraszt bizottságokká - maguknak vindikálták a tanácsok jogkörét. November utolsó harmadában sajátos helyzet alakult ki a megyében: létezett és komoly befolyással rendelkezett a megyei munkástanács, de mellette kezdett működni a törvényesen megválasztott megyei tanács végrehajtó bizottsága is. Léteztek az egyes községekben, járásokban a területi munkástanácsok (melyek formálisan vagy politikailag is átalakultak forradalmi munkás-paraszt bizottságokká) ugyanakkor megkezdődött a községi tanácsok újjászervezése és az újjászervezett tanácsok tevékenysége is. A megyei pártvezetés a tanácsok munkájának helyreállítását alapvető feladatnak tekintette, a megyei munkástanács újjászervezése után is. Ennek érdekében Földvári feladatául szabták a megyei munkástanács elsorvasztását. Az általános politikai helyzetből — és Földvári ambícióiból fakadóan azonban ez nem valósult meg, s november harmadik harmadában a megyei munkástanácsnak lényegesen nagyobb súlya volt, mint a törvényes megyei tanácsnak, melynek energiáit lekötötte a közigazgatási apparátus újjászervezésére irányuló — igen nagy terheket jelentő tevékenység. A megyei tanács vezetői utasították a községi tanácsok végrehajtó bizottságait, hogy kezdjék el működésüket. Személyi kérdésekkel azonban nem kívánták élezni a helyzetet. (Ez a halogató, időnyerést célzó taktika a tanácsok esetében még kézzelfoghatóbb, mint az ipari üzemeknél.) 250
