Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)
Kun László: Politikai harcok Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 1956. november 18.-december 11. között
A program befejező sorai az egységes politikai fellépésre, a párt politikájának bátor hirdetésére hívták fel a párttagokat, a pártonkívülieket pedig arra, hogy minden erejükkel támogassák a nyilatkozatban vázolt politikai és egyéb feladatok megvalósítását.10 A program egészének értékelésénél mindenképpen figyelembe kell vennünk azt az őszinte szándékot, mely az Intézőbizottságot vezette: a fő kérdések elvi tisztázásával és a további fejlődés kereteinek felvázolásával ki akartak törni abból az elszigetelt helyzetből, melybe az ellenforradalom taszította a pártot. A nyilatkozat azonban túlságosan korán és túlságosan kedvezőtlen körülmények között született ahhoz, hogy alapos és időtálló választ tudjon adni azokra a kérdésekre, melyek megválaszolását célul tűzte ki. 11 Túlságosan korán, mert az eltelt rövid és sorozatos válságoktól terhes időszak nem tette lehetővé a múlt és a jövő értékelését-felvázolását. Túlságosan kedvezőtlen körülmények között, mert az Intézőbizottság elnökségének tagja volt Földvári, akinek személyi érdekei gátolták a történtek reális felmérését, politikai céljai pedig a perspektivikus elképzeléseket torzították el. Mindezek eredményeképpen — figyelmen kívül hagyva, hogy a nyilatkozatban meglehetősen sok a revizionizmus szótárából köcsönzött stílusfordulat — alapvető hibának tekintjük, hogy egy sor taktikai megfontolások által diktált szükségmegoldást, kényszerpályán mozgó állásfoglalást elméletileg általánosított és hosszú távú politikai program rangjára emelt. Mindez — ha nem is fékezte számottevően, de nem is segítette az alapvető politikai kérdések párton belüli tisztázását. Az ideológiai-politikai kérdések tisztázatlansága mellett a megyei vezetés munkáját november folyamán a szó szoros értelmében megbénította az az intézkedés, melynek nyomán az MDP apparátusát korábbi létszámának 10 százalékára kellett lecsökkenteni. Kétségtelen, hogy a pártapparátus létszámcsökkentése mellett nagyon komoly és racionális indítékok szóltak. A nagy létszámú — a megyében mintegy 500 tagú — pártapparátus, a tisztségviselők gyakorta indokolatlan „függetlenítése” nem volt különösebben népszerű a munkások és általában a lakosság előtt, s úgy tűnt, hogy az MSZMP létszáma sem indokolja egy ilyen létszámú apparátus fenntartását. Mindezek mellett a létszámcsökkentés alkalmat teremtett arra is, hogy az alkalmatlan és az ellenforradalom alatt csődöt mondott apparátusbeli munkatársaktól mindkét fél számára elfogadható módon megváljanak. Ennek ellenére a pártmunkások 90 százalékának elbocsátása igen súlyos emberi és politikai gondokat okozó központi döntés volt. Az elbocsátott pártmunkások 3000 Ft végkielégítést kaptak, elhelyezkedni azonban egyáltalán nem, vagy csak nagy nehézségek árán tudtak, hiszen az üzemeket a munkás- tanácsok uralták, és a munkástanácsoknál nem számított jó ajánlólevélnek az apparátusbeli múlt. így azután „sokan közülük zsebükben hordják a munkakönyvét és több elvtárs kijelentette, hogy hajlandó egy-két hónapot itt (a megyei pártbizottságon K. L.) dolgozni a kapott 3000 Ft-ért12. A pártapparátus tagjait nyomasztó átmeneti egzisztenciális problémáknál azonban sokkal súlyosabb politikai gondot jelentett, mely visszafogta, fékezte a szervezőbizottságok munkáját, hogy az apparátuson belül, olyan helyzetben, amikor az erők maximális összefogására lett volna szükség, megkezdődött egy mélyen elítélendő és elvtelen intrika; az apparátus egyes tagjai egymást kezdték káderezni, minősíteni, hogy ki volt a „sztálinista”, és „rákosista”, ki mennyiben és hogyan „felelős” az ellenforradalomért, hogyan viselkedett az ellenforradalom alatt stb. Mindez arra szorította a nehéz helyzettel nehezen birkózó, tapasztalatlan megyei vezetést, hogy erőinek és energiáinak jelentős részét az apparátuson belüli személyi intrikák levezetésére fordítsa, ami „munkaképtelenné tette az apparátust, amikor munkájára a legnagyobb szükség lett volna”.13 Az ellenforradalom politikai nyomása mellett a pártapparátus belső meghasonlottsága jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy november végén a pártszervezés irányítása rendkívül fogyatékos volt, és még a járási pártbizottságok vezetése 244
