Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)
Kun László: Politikai harcok Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 1956. november 18.-december 11. között
az embereknek mindinkább kezdett elege lenni abból, amit az ellenforradalom a kormány világos programjával szemben alternatívaként tudott állítani: a sztrájkból, a zavargásokból, a permanens politikai válságból, az utcai sorban állásokból, az igazoltatásokból stb. A frontok tisztázódásának folyamata részben politikai téren indult meg, részben pedig a kézzelfogható létbizonytalanság volt az, mely leválasztotta a megtévesztett tömegek döntő többségét az ellenforradalom oldaláról. Mind több ember kezdte belátni, hogy dolgozni kell, élni kell, hogy az az út, melyet az ellenforradalom kínál, katasztrófába viszi az országot. A súlyos helyzetben a szocialista országok hathatós és gyors segítsége enyhítette a gondokat. Borsodnak tradicionálisan jó kapcsolatai voltak Csehszlovákia kassai területével, ahonnan a legnehezebb napokban élesztőszállítmányok érkeztek, hogy ne bénuljon meg a sütőipar, papír jött, hogy megjelenhessen az Északmagyarország, s szeretet- cso magok ezrei a rászorultaknak. Az alapvető feladatokat azonban saját erőből kellett megoldani. Újjá kellett szervezni a pártot, a proletárdiktatúra államhatalmi és fegyveres szerveit, újjá kellett szervezni a termelést. Az ellenforradalom által okozott súlyos morális válság, a fegyveres csoportok terrorja, valamint az a körülmény, hogy bár a fegyveres hatalom a kommunisták kezében volt, az üzemeket a munkástanácsok uralták - rendkívüli mértékben megnehezítette a párt újjászervezését. A november 4—17. közötti időszakban a párt újjászervezése és szervezeti kiépítése terén meglehetősen kevés történt a megyében. Az első MSZMP-szervezetek az üzemekben jöttek létre. (A DIMÁVAG-ban pl. már november 8-án.) Az üzemek jelentős részében azonban az üzemeken kívül kényszerültek a kommunisták megalakítani — gyakran féllegáUsan, vagy mint az LKM esetében, illegálisan a pártszervezetet. A járási pártbizottságok helyzete nagyon különböző volt. A putnoki pártbizottság munkatársai pl. már november 5-én megnyitották a párt helyiségeit. Hasonló volt a helyzet a sátoraljaújhelyi járásban is. Sok helyütt azonban a járási pártbizottságok vezetői elmenekültek, vagy az ellenforradalom fizikai és morális terrorja nyomán elbizonytalanodtak. A kezdeti — főként a szervezőbizottság megalakítására tett — lépések után azonban a pártszervezés lendülete lelassult. Ebben két tényező játszott alapvető szerepet. Az első, hogy az ellenforradalmi provokációkkal, támadásokkal szemben nem lehetett elég erőt felvonultatni. A segítségül hívott szovjet alakulatok leverték a fegyveres ellenállást, ott ahol ilyen volt. Mindez azonban távolról sem jelentette az ellenforradalom megsemmisítését, s nem jelentett védelmet a különféle terrorakciókkal szemben. A másik ilyen tényező a pártvezetésen belül jelentkezett. A megyei pártvezetésnek az első időszakban gyakorlatilag semmiféle kapcsolata nem volt a járások és az üzemek kommunistáival. Ebben nem is annyira technikai jellegű tényezők játszottak szerepet, mint inkább az a körülmény, hogy a megyei pártvezetés erejét teljes egészében a rövid távú napi „operatív” feladatok kötötték le, s nem maradt elegendő erő és energia az egyébként rendkívül fontos kérdésekre. Ennek következtében november 20-ig a pártszervezés lényegében az egyes területeken dolgozó kommunisták öntevékeny kezdeményezése alapján, az MSZMP megyei szervezőbizottsága által kibocsátott irányelvek szerint folyt, a megyei vezetésnek viszont nem volt világos képe sem az üzemek, sem pedig a járások tényleges helyzetéről. A megyei vezetésen belül jelentkező gondokban azonban szubjektív természetű tényezők is közrejátszottak. November 10-én visszahívták a szervezőbizottságból az MDP megyei titkárait, s a Csege Géza vezetésével a helyükre lépő kommunistáknak — akik 240
