Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)

Vida József: Az MDP KV 1956 nyarán született határozatainak hatása Miskolcon, különös tekintettel az értelmiségre

mi szükség volt például arra, hogy „neves kommunista költőnk, Kónya Lajos csak rendészeti intézkedések légkörében” tarthatott Miskolcon előadást, s a jelenlevő 100 ember nevét tüntetőén feljegyezték.16

Sokan azt várták, hogy a Kónya-est után „beáll a fagy”. Nem ez történt. A „jég olvasztása”, a kedvezőtlen értelmiségi hangulat eloszlatása érdekében az említett cikk jelent meg a megyei lapban, mely „értékelte” az irodalmi estet és megállapította, hogy szükség van további ilyen, még jobban előkészített vitára. „Helyi pártszerveink hathatósan támogatják az értelmiségnek azt a törekvését, hogy Miskolcon is alakuljon ki eleven, lüktető szellemi élet, pozitív irányba fejleszti értelmiségünk aktivitását a szocializmus felépítésében és biztosítja a XX. kongresszus szellemének érvényesülését hazánkban.”17

Ettől a gondolattól és szándéktól vezérelve hívta meg július közepén a megyei párt-vb a különböző értelmiségi munkaterületek mintegy 30 városi képviselőjét kötetlen, őszinte beszélgetésre. Nem volt napirend, ki-ki az őt elsősorban foglalkoztató kérdésekre adott hangot, keresett választ.

Szerteágazó vita fejlődött ki, mégis átfogó, egyik-másik vonásában különösen éles kép rajzolódott ki Miskolc kulturális életéről, értelmiségi problémáiról. Pártvezetők, írók, pedagógusok, művészek, népművelők vitáztak öt órán át. A vita sokrétűségénél fogva éppen, hogy jelezte, érintette a problémákat, de — amint erre Koval Pál, a megyei pártbizottság titkára rámutatott — „. .. igen sok hasznos tanulsággal szolgál. A megbeszélés lényegében elindítja olyan eszmecserék sorozatát, amelyben a közoktatás, népművelés, gazdasági fejlesztés, irodalom . .. miskolci kérdései kerülnek szőnyegre.”18

Nincs szükség öncélú, csakis az elkövetett hibák körül keringő vitákra - húzták alá a megbeszélés résztvevői -, hanem kritikus és önkritikus szellemű hasznos, termékeny eszmecserékre, amelyeken mindenki bátran elmondhatja véleményét, még ha azok tévesnek is bizonyulnak. Olyan vitákra van szükség Miskolcon, amelyekben nincs hiány „.. . a haladásunkat fékező akadályok kérlelhetetlen ostorozásában, ahol minden résztvevő őszintén, bátran, . . . feltárja gondjainkat, de amelyek erősítik hitünket, bizalmunkat építőmunkánkban, a szocializmus ügyében ...” Olyan viták kellenek, amelyekben nem tévesztik szem elől, hogy „. .. feladatainkat csakis a párt irányításával együtt oldhatjuk

”1 9

meg.

Az 1956-ra kialakult magyarországi politikai válság megszüntetésére az MDP KV július 18-21-i ülésén hoztak határozatokat. A megújult pártvezetés lényegében helyes programot fogadott el, a XX. kongresszus eszméinek alkotó alkalmazására törekedett. Feltárta és elítélte a törvénytelenségek rehabilitációja körüli huzavonát, az ipar és a mezőgazdaság fejlesztésére olyan feladatokat tűzött ki, amelyek biztosítják a dolgozók életszínvonalának emelését, konkrét intézkedéseket tett az életkörülmények javítására. A határozat programot adott a párt és állami élet demokratizmusának a fejlesztésére. Kétfrontos harcot hirdetett a dogmatizmus és a revizionizmus ellen. A júliusi döntések szellemében született az augusztus 3-i határozat „Értelmiségi politikánk egyes kérdéseiről”20, amely valóban elvi alapra helyezte a párt és az értelmiség kapcsolatát és megjelölte a konkrét feladatokat. Elítélte a bizalmatlanságot, egyesek üldözését és kijelentette: „A párt és az állami szerveknek az értelmiségiek elbírálásánál.. . elsősorban a 11 év óta végzett munkájukat, jelenlegi szakmai és politikai tevékenységüket kell figyelembe venni.”21

A júliusi határozatok legnagyobb jelentősége abban rejlett, hogy újra a párt vette kezébe a kezdeményezést, hogy a kétfrontos harc alapján tömörülésre, összefogásra szólította fel a kommunistákat, amit jelszava is kifejezett: Pártegységgel a szocialista demokráciáért. Sajnos a júliusi határozat nem minden személyi változásban volt következetes. Gerő Ernő „Tiszta-lap” politikája azt jelentette, hogy lemondott a valóság mélyebb elemzéséről, lényegében a „kétfrontos megbocsátás” politikáját folytatta.

230