Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)
Lehoczky Alfréd: A forradalmi munkásmozgalommal szemben álló ideológiai és politikai törekvések a századfordulón Borsod megyében
— szerintük szükségszerűen — „beköszönt a bosszúálló szegénység”. A szegénység másik oka az „oktalan pazarlás” az öltözködésben.105 A keresztényszocialisták ózdi tevékenységének egy fontos vonására kell még a figyelmet felhívnunk: a vallási türelmetlenségre, amely elsősorban a zsidóság ellen irányult, folytatva és megelőzve azokat az antiszemita áramlatokat, melyek a magyar történeti fejlődésben jelen voltak.106 Politikai nézeteikre általában jellemző, hogy a liberalizmust minden bűn előidézőjének tekintik, másfelől — ugyanakkor — a modern fejlődésben monopolkapitalizmussal szemben éppen e liberalizmus megőrzését kérik számon. A keresztényszocialista demagógia, bármily képtelenségnek tűnik is, a század első évtizedében jelentősen megzavarta a munkások szervezkedését, s a munkások egy részét sikerült megnyernie. Elsősorban a munkásosztály tőkésekkel lojális rétegei fogadták örömmel ezeket az eszméket, mert az egybeesett törekvéseikkel, emellett politikai illúzióikat is kielégítette, mondván: mi is szervezkedünk, de „ésszerűbb” követelések alapján. Másfelől a hangoztatott elvek többségében egybeestek a munkások korabeli konzervatív, vagy primitív nézeteivel.107 A fentiek nyomán érthetővé válik, hogy a keresztényszocialista demagógia nem maradt a munkások között hatástalan. Átmeneti sikerei után azonban rövidesen lejáratta magát, mert a felmerülő kérdésre nem tudott tényleges választ és megoldást adni. A kilátástalanságot talán legjobban Prohászka Ottokár 1905-ben, a pünkösdi nagygyűlésen elmondott szavai illusztrálják: ,,A világ tele van várakozással, egy jobb, nemesebb, tisztultabb, emberségesebb kort vár. Várnak főleg az alsó rétegek, melyek meggörbülve, nyögve állnak a teher alatt. Ezt a szenvedő világot még az imádság is siralom völgyének nevezi.” Ettől szemléletesebben a szocialisták sem beszélhettek volna a munkások helyzetéről. S ez általánosan jellemző, mert az eltérés nem a nyomor ecsetelésének mértékében volt a kettő között, hanem a nyomor megszüntetésének módjában. Milyen tanácsokat adott Prohászka Ottokár az Ózdon összegyűlt munkásoknak és bányászoknak? Beszélt arról, hogy „az embereket biztos útra kell terelni”, és arról, hogy „lelket kell beléjük verni”, de mindezt csak azért, hogy erejük legyen várni. „Várni kell. Érlelni kell az elméket és a szíveket — hangoztatta -, és csak akkor szabad leszakítani a gyümölcsét.”108 A kiábrándulás több jelből látszik; az egyházmegyében több fiatal pap, kik Prohászka tanításain felbuzdultak, a kiábrándultság hatásaként — egyebek között az Ózd melletti Arlóban — lemondtak papi hivatásukról.109 A Munka elveszti korábbi lendületét, s lapos, érdektelen orgánummá válik. A sajtóban nyílt támadások érik Csepelát, mert „vallási őijöngés közepette . . . megmételyezi a gyermekek fogékony lelkét.”110 Az évtized végére az ózdi keresztényszocialista szervezkedés kifutja magát. Szerepe elsősorban abban jelölhető meg, hogy a század elején, amikor országszerte — és a megyében is — fellendült a munkásmozgalom, s megteremtődtek általa a későbbi fejlődés feltételei, Ózdon és vidékén az nem történhetett meg. A vállalati és hatósági erőszak mellett ebben jelentős szerepe volt a keresztényszocialista mozgalomnak. Sajószentpéteren a mozgalmat csak az 1903-as kritikus évben használták fel, itt feltételei sem voltak meg.111 Diósgyőrött az 1910—12-es években alakult ki keresztényszocialista szervezkedés, ennek azonban határozottan progresszív tartalma volt, ezért működését egyházi és hatósági eszközökkel megakadályozták.112 219
