Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)
Seresné Szegőfi Anna: Miskolc város víz- és csatornahálózatának történetéből, 1884-1944
A vízvezetéket ért vádakkal szemben Pazár István igazgató sem hallgatta el a véleményét, természetesen a tőle megszokott hangnemben. Először 1922. augusztus 31-én írt a Tanácsnak levelet, amelyben visszautasította az üzemet ért vádakat. Tíz oldalnyi levelének egy tipikus rövid részletét érdemes felidéznünk annál is inkább, mert ez esetben a város vezetőinek is szemet szúrt a megengedhetetlen hangnem, „nem tudom elképzelni, hogy a város még egyszer valaha olyan »tisztátalan« állapotba kerülhessen, mint volt a közegészségügyi felügyelő urak látlelete szerint ez év április és május hónapjaiban. Hátha még a közegészségügyi felügyelő urak márciusban tartottak volna vizsgálatot! A vízvezeték gyanúba hozása alaptalanul odavetett és makacsul kierőszakolt suppositio, a mai napig egyetlenegy bizonyíték nélkül, számtalan kézzel fogható, konkrét tény ellenében, de a népjóléti minisztérium magatartása után véleményem szerint a tek. Tanács semmi szín alatt nem vállalhatja a kísérletezés felelősségét, hiszen ez volna a népjóléti minisztérium szakközegeinek kötelessége. Hogy milyen könnyű »tanácsokat« adni, azt Miskolcz város közönsége már a főnyomócső történetéből alaposan tudja. Maga a tavaszi járvány, — ha már nem elég fontos a szakközegeknek ahhoz, hogy alaposan foglalkozzanak vele, — de legalább kell, hogy tudományos szempontból elég érdekes legyen. A tek. Tanács jól tudja, hogy én sem hivatali állásomból kifolyólag foglalkoztam és fogok foglalkozni magával a járvánnyal, hiszen ez az eset csak akkor fordulhatna elő, ha a tífuszbaktériumokat én szállíttattam volna ki valahová a Bükk vadregényes hasadékaiba s ott adagoltam volna chlórmész helyett pont március elején és április végén egy-egy ízben, sőt még februárban, mert ahhoz, hogy a vízgyűjtő, beszivárgó területről a forrásig jusson a bacillusos víz, a tapasztalati tények szerint több száz heti utazásra van szüksége. Foglalkoztam a kérdéssel tudományos szempontból, de arra is rá kellett mutatnom, hogy talán nem egészen helyes, ha egy város oly »tisztátalan« állapotba kerülhet főleg az élelmicikkek és ásott kutak tekintetében, mint került Miskolcz ez év tavaszán.”72 1923. június 12-én a polgármester felhívására adott igazoló jelentésében a fentieket röviden megismételte. Ez esetben a polgármester már nem hagyta figyelmen kivül a hangnemet: „ki kell jelentenem, miszerint semmivel sem látom megokoltnak. hogy az Igazgatóság concrét kérdésre adott concrét felvilágosítás helyett jelentését az ügyre szorosan nem tartozó kitérésekkel, szenvedélyes, a hivatali életben szokatlan hangon tartott vitatkozással kísérte. A hivatali élet összhangja érdekében felkérem, hogy az elintézés e módját a jövőben mellőzni szíveskedjék. 73 A város közegészségügyi viszonyait tekintve Pazárnak igaza van, a járvány a köztisztasági helyzet következménye volt. Felháborodása azonban nem volt jogos, hiszen a vízhálózat tisztaságáért ő is felelős volt. Az ok és okozat vizsgálata mellett a tífuszjárvány leküzdésére egyetlen lehetséges megoldás volt a víz fertőtlenítése. 1922. május 25-től 25%-os klórmészoldattal fertőtlenítették a vizet. Sajnos a klórozással is akadtak problémák. Budapestről szállították a fertőtlenítő anyagot, ez néha nem is érkezett meg, más esetben pedig a minősége nem volt megfelelő, vagy ihatatlanná tette a vizet, vagy nem volt elég hatékony a fertőtlenítés. Nehézséget okozott az is. hogy a folyamatos bakteriológiai vizsgálathoz a városban nem volt megfelelő laboratórium. Az első hónapokban a mintát Budapestre küldték, ez azonban hosszadalmas volt és nem volt megbízható a szállítás miatt. Végül a városba telepített honvédkórház laboratóriuma végezte el a kísérleteket, ez pedig költséges volt, 51 500 korona számlát fizetett ki a város. A minisztérium javaslatára a folyamatos vizsgálatok biztosítása érdekében városi laboratórium felállítását határozták el.74 A laboratórium a közkórház mellett működött, kiszolgálta a kórházat, kielégítette a város és a megye ilyen irányú igényeit. A város egy 3 szobás szolgálati lakás felajánlásával járult hozzá a felállítás költségeihez. Az állandósult víztisztítási probléma megoldására 1925-ben Berlinből a feltalálótól vásároltak egy „klorátor” elnevezésű készüléket, amely automatikusan adagolta a fertőtlenítéshez szükséges klórmeszet. 197
