Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)
Seresné Szegőfi Anna: Miskolc város víz- és csatornahálózatának történetéből, 1884-1944
A csatornahálózat kiépítése A csatornahálózat véglegesnek tekinthető terveit 1906. január 23-án hagyta jóvá a közgyűlés.31 A tervek legfontosabb része a szállítandó csapadék és szennyvíz mennyiségének a meghatározása volt. A beépítendő terület 595 hektár. A csapadékvíz esetében a belterületen 30 litert, a külterületen 20 litert állapítottak meg hektáronként és másodpercenként, a szennyvíz esetében pedig 0,5 litert. Az adatok alapján 38 esőcsatorna épül 9470 méter hosszúságban, 116 ellenőrző aknával, 14 torkolattal, 410 esővízbeömlővel. A csatornahálózat bővítésre szorul a további években. A tervek között szerepelt további 62 esőcsatorna 19 675 méter hosszúságban. A távlati tervben szereplő 72 229 méter szennycsatornából megépítendő 17 230 méter, 22 öblítő és 344 ellenőrző aknával. A csatornahálózat elrendezése három nagyobb terület köré csoportosul:32 l.Pece baloldala: Major u., Palóczy u., Zárda u., Horváth u., 2. a Szinva és Pece közötti rész: Sörház u., Nagy-Hunyad u., Szécheny u. 3. a Szinvajobb partja: Füzes u., Urak u., Toronyalja u., Felső-Szinva, Alsó- Szinva, Alsó-Gordon és az újonnan megnyíló utca, amelyik a kórház vizét is fogadja. Ez az utca a Csabai kapu. A város többi csatornája rövid úton vezet ebbe a három gyűjtőbe. A Szinva bal parti csatornák a Király utca és a Zsolcai utca kereszteződésénél egyesülnek, innen a Zsolcai utcán és a Vay úton haladva a Rudolf-laktanya előtt csatlakoznak a jobb parti szakaszhoz. A Zsolcai úton a gyűjtőcsatorna a Sajó-hídig vezet, itt kerül a derítő medencékbe a szennyvíz, majd szivattyú emeli át a Sajó bal partján épülő tisztítóhelyre. A szennycsatorna 540 szakaszra lett felosztva, ezek elhelyezését gondosan mérlegelték, egyenkénti elbírálás volt, ennek alapelvét is megörökítette a műszaki leírás: „a vonalakat úgy kellett megállapítani, hogy az a ma meglévő, de egyszersmind a szabályozás utáni állapotnak is lehetőleg megfelelő legyen; nehogy ok nélkül bekövetkezzék az, hogy valamely meglévő, beépített és már most csatornázandó utcza — a város szabályozási tervének ugyan megfelelő — de egyelőre elhalasztható, kisajátítás, utcamegnyitás és csatornázás útján legyen csak vízteleníthető.” A fagyveszélyre figyelemmel a szennycsatorna 2,5-3,0 méter mélységben, az esőcsatorna 1,0-1,5 méteren fekszik. Az eső- és szennycsatorna egymáshoz viszonyított helyzetét is esetről esetre kellett meghatározni, a forgalmi viszony, az utca helyzete és szélessége alapján. A tervezők ez esetben csak irányelveket adhattak. Fontos irányelv volt, hogy a két csatorna teljesen elkülönüljön, ezenkívül, hogy a csatornák lehetőleg az utcavonal közepén húzódjanak. A régi esőcsatornákat, ahol lehet, meg kellett hagyni, ha mégis az elbontás volt az egyetlen megoldás, nem építették újjá az esőcsatornát, hanem az utca két oldalán nyitott megoldással, azaz árokba vezették az esővizet. A csatornázáshoz kör és tojás alakú kőagyag csöveket és betoncsatorna-darabokat építettek be, általában gyárilag előállított formában, 1 m-es darabokban. Tömítésül aszfalt, szurok és samottliszt keverékét használták. Vasanyagot a tulajdonképpen' csatornához nem alkalmaztak, az aknafedelek, csapóajtók, aknarácsok készülhettek vasból azzal a szigorú utasítással, hogy korrózió-védelmükre nagy gondot kell fordítani. A teljes csatornahálózat az esővízbeömlőkből, az ellenőrző és öblítő aknákból és berendezésekből, a csatorna-szellőzőkből, esővízkiömlőkből és torkolatokból, valamint a házi csatlakozókból állt. Az esővízbeömlőket 5 m-enként az utca két oldalán párban helyezték el vasrostéllyal és iszapfogóval felszerelve. Állandó tisztításukról megfelelő számú segédmunkás gondoskodott speciális szerszámok segítségével. Az aknák különféle célokra épülhettek, leggyakoribbak az öblítő, tisztító, ellenőrző aknák voltak. 186
