Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)
Seresné Szegőfi Anna: Miskolc város víz- és csatornahálózatának történetéből, 1884-1944
A vízvezeték építése A vízvezeték építéséhez szükséges alaptervek 1904 májusában már elkészültek.16 Ez a terv víznyerőként a tapolcai tóban fakadó 11 °-os hidegforrást jelölte meg. A vízvizsgálatok kimutatták, hogy színtelen, szagtalan, kellemes ízű, homályos a víz, állás után némi sárgás üledék jelentkezik. A kút helyét a tó délkeleti nyúlványának egyik öblében jelölték ki. 117 021 cm2-nyi területen fakadó víz kivételét 1,50 méterrel a tó vízszíne alatt tervezték 56 liter/másodperc vízbőséggel. A kút öntöttvas hengerekből készül, amit kotrók segítségével süllyesztenek olyan módon, hogy a felfalazás szárazon történjék. A kút környékét homokkal és kaviccsal terítik, hogy ezzel is javuljon a víz minősége. A kútból 350 mm-es öntöttvas cső vezeti a vizet a Hejőcsaba és Miskolc között tervezett szivattyútelepre. A telepről 2 db 300 mm-es nyomócső indul a városba a Csabai úton a Szemere utca kezdetéig közös árokban, majd két részre oszlik; az egyik ág a Szemere u., Kazinczy u., Jókai u., Sörház u., Vízköz utcákon átjut az avasi szolgálati medencébe, a másik ág a Mindszent u., Toronyalja u., Gyöngyvirág u.,Pipisdombon átjut a medencébe. A hosszabb csővonal távolsága 5370 méter, a rövidebb 3920 méter. A víz cirkuláltatására 60 lóerős szivattyút állítottak üzembe. A szükséges gőz előállítására az európai nagyvárosok mintájára szemétégető telep felállítását vették tervbe. A megoldás sokáig húzódott, végül villanymotor beállítása mellett döntöttek.1 7 558 ezer korona költséggel városi villanytelep létesítését határozták el; a termelt áram egy részét közvilágítási célokra használták fel. A belügyminisztérium szerette volna elérni, hogy elektromotor helyett olajmotort használjanak, a város azonban ragaszkodott a villanyerőhöz.18 A szivattyútelep és a főnyomócső tervei az építkezés megkezdéséig többször változtak. 1909. április 26-án döntöttek arról, hogy a szivattyút a tapolcai kút mellé kell elhelyezni.19 A döntés indoklásánál figyelembe vették a közös építési területből adódó megtakarításokat, főként a város által javadalmazott építési felügyelő fizetésének megtakarítását. A főnyomócső nyomvonalának módosítására a „közönség nyomására” került sor. A helyi sajtó a tervezés időszakában sokat foglalkozott a vízvezetékkel, s ez esetben annak az aggodalomnak adott kifejezést, hogy a Hejő-völgyben, az iszapos rothadó talajban betoncsatornákban futó víz el fog szennyeződni. A vízvezetéki nagybizottság nem értett egyet az aggodalommal, a Hejő-völgy talajvizének levezetésével megoldhatónak találták a problémát, az alagcsövezés költségvetése el is készült, 92 ezer korona volt. A miskolci mérnökegylet is foglalkozott a kérdéssel, ők vascsövek alkalmazását javasolták a betoncsövek helyett. A tervmódosítás végül is elfogadta a vascsöves megoldást, és egyben a fővezeték egyik ágát az Avason át futó nyomvonallal a Hejő völgyét kikerülve jelölték ki. Ez utóbbi megoldást indokolta az Avas és Tapolca közötti gyorsan beépülő nyaralóterület is, amelynek közműellátását igy lehetett biztosítani. A belügyminisztérium végül is az Avasi második nyomócső építését nem engedélyezte és ez néhány év múltán a miskolci vízvezetéknek majdnem a csődjét eredményezte. A főnyomócső — a belügyminisztérium kívánságára — 8 mm vastag zólyombreznói tokos acélcsövekből épült, annak ellenére, hogy a szakértők öntöttvas csövek beépítését javasolták. A csövek 70 liter vizet szállítottak másodpercenként, a csőhálózat teljes keringő rendszerben volt, minden vízkivételi hely két oldalról kapta a vizet, csupán 3 holt ág volt, ezek tűzcsapban végződtek. Az első tervben 36 305 m csőhálózat, 194 tűzcsap, 31 közkút szerepelt, ezek mennyisége az építés során állandóan nőtt. A hosszú tervezési szakasz a város lakossági viszonyain sokat változtatott, ennek tudható, hogy tervmódosításokra, bővítésre sok esetben került sor. Az avasi szolgálati medence befogadóképessége 182
