Borsodi Levéltári Évkönyv 3. (Miskolc, 1980)

Lénárt Béla: A Hejőcsabai Cement- és Mészmű története, 1890-1976

A gyár termelési adatait vizsgálva megállapítható, hogy a nehézségek a termelési eredményekben jól tükröződnek; egy rendkívül extenzív, alacsony termelékenységű szakaszt regisztrálnak a mutatók. A cement mennyiségre meg sem közelíti a tervezett évi

300 000 t-t, bár lassú emelkedést mutat:

1952: 43,884 t 1953:147,392 t 1954:157,533 t 1955:230,694 t 1956: 208,585 t

A munkáslétszám viszont megugrott, azaz nagy az előállítási költség:

14,6% (a 300 ezer = 100%)

49,1%

52,5%

76,9%

69,5%

nyilvánvalóan alacsony a termelési érték,

1952: 520 fő 1953:1053 fő 1954: 1279 fő 1955:1199 fő 1956:1202 fő

31,394 Ft/fő 32 346 Ft/fő 23 426 Ft/fő 40 478 Ft/fő 37 408 Ft/fő®2

Csupán összehasonlításul: 1956-ban csaknem annyi munkás dolgozott a 300 000 t kapacitású gyárban, mint 1976-ban a másfél millió t kapacitású második, új cementgyárban. így nyilvánvaló, hogy elhúzódott a beruházott összeg megtérülési ideje. A teljes építési költség 256 800 000 Ft volt93, ez az 1952—58 évek között termelt anyagok bruttó értékével: 274,6 millió Ft-tal megközelítően azonos. Hét év bruttó terméke fedezte a beruházási költségeket.

A gyengébb eredményeknek az ismertetett körülmények mellett még több oka volt. Tulajdonképp az üzem 1953-as teljes átadásával sem sikerült véglegesen megvalósítani a tervezett berendezések egészét; a szűkös devizaviszonyok miatt pl. eltekintettek a belső szállítórendszer megvalósításától. Az egész technológiai vonal, és különösen az aknake- mencés klinkerégetés hazánkban eddig nem alkalmazott, újszerű volt, így a beüzemelés sokkal több szakmai problémát okozott, mint ismert gyártási műveleteknél.

A lassan kialakuló munkáskollektíva sok helyről származott (mészüzem, kőbánya, az építés után ottmaradt elítéltek, vidéken toborzott férfiak, nők stb.), így szakmailag és politikailag sem tudott felnőni a feladatokhoz.

Az akkori gazdasági viszonyok nem kedveztek a nyugodt termelési légkörnek, látványos mennyiségi mutatókra törekedtek, az erőltetett munkamenet törvényszerűen vezetett a karbantartás elhanyagolásához, mindez hamarosan megbosszulta magát.94 Ez egyébként országos jelenség volt: . . . „A mindenáron való ugrás elérése, és ennek során a mennyiségek hajszolása abban is kifejezésre jutott, hogy . . . beruházások céljából a gazdaságvezetés ... (a) karbantartásra szükséges összegek jelentős részét... is elvonta .. .”9S, olvashatjuk Berend T. Iván tollából. Ez alól természetesen nem volt kivétel Hejőcsaba sem.

A politikai légkör sem volt megfelelő. Bár az 1953. júniusi határozat után megszüntették a politikai elítéltek munkakényszerét, s megszüntették a rabtábor jelleget az üzemben, a szektás vezetés itt is tovább fokozta az ideológiai zűrzavart. Csak 1957-től következett be az a politikai-gazdasági konszolidáció, mely a fent felsorolt nehézségeket kiküszöbölte.

Az építkezési és azt követő években az igazgatói poszton sok változás állott be, bizonyítva a kapkodást a kádermunka területén is. 1953. febr. 27-től Horváth József vegyészmérnököt nevezték ki igazgatónak, de már ez év aug. 31-én újra munkásigazgató vette át a vezetést Hegyi Béla személyében.

156