Borsodi Levéltári Évkönyv 3. (Miskolc, 1980)
Kun László: A szocialista konszolidáció első hetei Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, 1956. november 4-19
részéről csak azt a bizottságot ismerik el „a demokrácia elvei szerint megválasztottnak, és igy a nép érdekei képviseletére jogosultak, mely bizottságot maga a nép választ meg.”62 Ugyanakkor úgy határoztak, hogy az új választásokig a helyükön maradnak. A községi tanács elnökét azonban — akinek november 1-én tudomására hozták, hogy „hivatali tevékenységét nem folytathatja” levélben értesítették, hogy a ,községi tanács megkezdte munkáját és igy a vb-elnöki teendők ellátására munkahelyét azonnal foglalja el.”63 Óvatos becslésünk szerint a kormányt fenntartások nélkül és fenntartásokkal elismerő, (Forradalmi Munkás-Paraszt Bizottsággá átalakult) testületek 70—80 százalékát, a működésüket szüneteltető testületek 10—20 százalékát, s a kormány elismerését megtagadó testületek mintegy 10 százalékát tették ki a megye területi munkás- tanácsainak. A kormány pozíciói szempontjából természetesen majdhogynem közömbös volt, hogy valamely kisközségi vagy járási munkástanács elismeri-e, vagy sem, hiszen ezek a testületek november után nem jelentettek számottevő erőt és tömegbefolyással sem rendelkeztek. A területi munkástanácsokkal kapcsolatban kialakított kompromisszumos álláspont politikai előnyei abban jelentkeztek, hogy ezúton sikerült a városokra és az üzemekre koncentráló ellenforradalmi csoportokat megfosztani attól a hinterlandtól, melyet a területi munkástanácsok jelentettek számukra, sikerült elérni, hogy a munkás- tanácsok jelentős része nem fokozta falun tovább a feszültséget, hanem tudomásul vette a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulását és így az általuk képviselt „semleges” álláspont egyértelműen a baloldali erőknek kedvezett, ha másért nem, mert sikerült biztosítani, Hogy a városok közellátasa nem omlott össze. November 4-én a megye legtöbb üzeme még rendelkezett a termelés megindításához szükséges minimális nyersanyagmennyiséggel és energiahordozóval. November 3-tól a megyei munkástanács munka felvételére vonatkozó határozata értelmében meg is kezdődött a termelés előkészítése, a melegüzemek felfűtése. A katonai és a politikai helyzet alakulása azonban komoly zavarokat okozott a megtett intézkedések realizálásában. A Forradalmi Munkás-Paraszt Bizottság létrejötte után azonnal felszólította az üzemi munkástanácsokat, hogy „helyeiken maradva továbbra is képviseljék üzemeikben, vállalataikban a dolgozók érdekeit.” Hangsúlyozva, hogy továbbra is támaszkodni kívánnak a munkástanácsokra, kérték őket, hogy segítsenek a termelés beindításában.64 A november 4-ét követően kialakult helyzetben nagyon sok függött az üzemi munkástanácsok állásfoglalásától. Négy olyan üzemi munkástanács volt, melynek állásfoglalása meghatározó jelentőséggel bírt: a DIMÁVAG, az LKM, a Borsodi Szénbányászati Tröszt és az Ózdi Kohászati Üzemek nagyüzemi munkástanácsa. (Az ózdi Szénbányászati Tröszt munkástanácsa az ÓKÜ nagyüzemi munkástanácsának politikai filiáleje volt.) A miskolci nagyüzemek munkástanácsi vezetői a november 4-ét követő napokban a munka folytatása mellett foglaltak állást, részben politikai, részben pedig a munkástanácsi vezetők személyes indítékaiból fakadóan. (A Forradalmi Munkás-Paraszt Bizottság vezetői ugyanis személy szerint tették őket felelőssé a termelés megindításáért.) Az üzemi munkások — feltehetőleg nagyobbik — része dolgozni akart, és 5-én megjelent munkahelyén. Mellettük azonban valamennyi üzemben volt egy létszámát tekintve szintén nem elhanyagolható, jobboldali befolyás alá került munkásréteg, melynek nem állt szándékában a munka felvétele. A munkástanácsok állásfoglalásának azért volt meghatározó jelentősége, mert az adott helyzetben nem utolsósorban a testületek kétségbevonhatatlan tekintélyén fordult meg, hogy a két munkáscsoport közül melyik kerekedik felül, illetőleg szigetelődik el. A munka felvételének kérdésében kialakult viták során nyilvánvalóvá vált, hogy az egyes üzemi munkástanácsok jobbszárnya esetenként inkorrekt, a testületi állásfoglalást 254
