Borsodi Levéltári Évkönyv 3. (Miskolc, 1980)
Kun László: A szocialista konszolidáció első hetei Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, 1956. november 4-19
utca sarkán. Kovalék kérték Földvárit, hagyja a megyei munkástanácsot, menjen velük a pártbizottságra, s kezdjék el a munkát. Földvári közölte velük, hogy nem értik a helyzetet, ne csináljanak semmit, folytassák a pártbizottság ingóságainak összecsomagolását.29 A megyei pártapparátus tagjai a megyei pártbizottságon gyülekeztek. Földvári pedig a megyei tanács épületében székelő munkástanácsra ment. A megyei pártbizottság apparátusának nevében Grósz Károly lépett érintkezésbe a szovjet egységek parancsnokságával, hogy tájékoztatást kapjanak az általános politikai helyzetről — hiszen november 4-én hajnalban csak Nagy Imre rádiónyilatkozatából ismerték az eseményeket.30 A tájékozódó jellegű megbeszélést következően Grósz Károly felkereste a megyei munkás- tanácsot. A megyei munkástanács elnökségének néhány tagja ekkor már együtt volt, s amikor Grósz Károly megérkezett, azon töprengtek, hogyan tudnának kapcsolatot teremteni a szovjet parancsnoksággal. Ezen túlmenőleg egy nyilatkozat kibocsátása is szóba került, melyben Nagy Imre felhívásának szellemében a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánnyal és a szovjet csapatokkal szembeni ellenállásra akarták felhívni a lakosságot. Grósz megkísérelte a nyilatkozat közzétételéről lebeszélni Földvárit. A jelenleg fellelhető források alapján nem rekonstruálható, hogy ismertették-e a munkástanács ezen felhívását a rádióban, tény viszont, hogy a borsodi rádió egyik november 4-i közleménye a Nagy Imre kormány támogatására és az új kormány elismerésének megtagadására szólította fel a lakosságot.31 A november 4-én délelőtt lefolytatott tanácskozásokon a megyei munkástanács vezetőit felszólították a rend és a nyugalom biztosítására és a termelőmunka folytatására. E megbeszéléseken politikai kérdések, a kormány elismerésének kérdése nem merült fel. A munkástanács megkapta a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány nyilatkozatát, s időt és lehetőséget biztosítottak számukra a kormánynyilatkozat tanulmányozására.32 November 4. a munkástanács belső vitáival telt el. Az elnökség egész nap és éjszaka együtt maradt, néhány tagja az üzemeket járta sorra. A folyamatos tanácskozásokon kialakult az az álláspont — Földvári volt a fő képviselője — hogy a kormány programja nem kielégítő, a munkástanács elnöksége nem ért egyet azzal, hogy ellenforradalom volt — legalábbis Borsodban. Ebből az összefüggésből utasították el a szovjet csapatok segítségnyújtását is, mivel „lehet hogy Budapesten a mozgalomnak fasiszta színezete volt, főleg a vége felé, de bizonyos, hogy Borsod megyében szilárd volt a munkáshatalom.”3 3 A munkástanácson belül az az álláspont alakult ki, hogy egy küldöttséget kell indítani a kormányhoz a fenti kérdés tisztázása érdekében.34 5-én délelőtt a munkástanács vezetői az üzemi munkástanácsokkal tárgyaltak. E tárgyalások megerősítették, sőt karakterisztikusabbá tették a fenti álláspontot. Végeredményben az az állásfoglalás alakult ki, hogy a „Kádár kormány” elismerését attól teszik függővé, hogy elismeri-e a Nagy Imre által már elfogadottnak nyilvánított diósgyőri követeléseket. Ez de facto a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elismerésének megtagadását jelentette, hiszen az új kormány megalakítása nem utolsósorban azért vált szükségessé, mert Nagy Imre minden fenntartás nélkül elfogadta a borsodi és a borsodihoz hasonló követeléseket. A munkástanács elnökségének egyes tagjai az ötödikéi tárgyalásokon felszólították az üzemi munkástanácsok vezetőit, hogy amíg a küldöttség vissza nem érkezik ne vegyék fel a munkát, sztrájkoljanak tovább.3 5 Tették ezt annak ellenére, hogy az elnökség testületileg a munka folytatása mellett foglalt állást.36 A délutáni órákban útra készen gyülekeztek a küldöttség tagjai. A szovjet városparancsnokság tisztjei megkérték Földvárit, hogy újra hívja össze az elnökség tagjait. E tanácskozáson — az MSZMP helyi vezetését Grósz Károly képviselte — a kormány 246
