Borsodi Levéltári Évkönyv 3. (Miskolc, 1980)

Bársony István: Adalékok a Szabolcs megyéből Abaúj, Borsod és Zemplén megyékbe irányuló jobbágymigráció kérdéséhez a XVIII. század első évtizedeiből

örömmel fogadják birtokukra, s részesítik még védelemben is a hozzájuk szökött jobbágyokat.10 Azok a megyék, amelyekben az elvándorlás üteme és mérete már veszélyezteti az állami és földesúri terhek teljesítését, sorozatban hozzák rendelkezéseiket, s ezekkel gátat akarnak vetni az elköltözéseknek, szökéseknek. Liptó megye 1694-ben arra szólította fel a szolgabírókat, hogy legalább azokat a jobbágyokat tartsák vissza, akik sorsuk elviselésére alkalmasak.11 A jobbágyszökések volt falubelieiket hozzák nehezebb helyzetbe egyúttal. Máramaros az 1697 áprilisában tartott megyegyűlésen elrendeli, hogy ha valaki a portio elől akár városba, akár más faluba elmenekül, a portiót szedőknek joguk van a portiót a falubeli embereken megvenni.12 Bihar megyében 1711-ben úgy határoznak, hogy mindenki ott lakjék, ahol most van; az egyik helyről a másikra történő átköltözést kategorikusan eltiltották!13 Abaújban az alispán a megyén belül helyet változtatott, vagy más megyébe költözött jobbágyot kellő eszközökkel visszahozhatja.14 Nemcsak megyék, hanem városok is tiltakozhatnak a nagyfokú jobbágymozgás ellen. Kassa 1703. januári statútuma is olyan jobbágyokról szól, akik a „nemes város jószágiban levő” jobbágyok közül „ususban vették”, hogy amíg nekik tetszik, addig maradnak egy helyen, s a helységekből „sokan hallatnak, hogy elszöktenek volt és imitt-amott lappanganak mind e napig.”15

Az így kialakult — s csak utalásokban jelzett — helyzeten való változtatás szándéka hívta életre az 1715. évi 101. törvénycikket, a jobbágyköltözés szabályozásának céljával. Tömeges, társadalmi méreteket kellett öltenie a parasztság mozgásának ahhoz, hogy „a szökés nyilvánvaló vagy gyanús jelenségeivel járókelő” jobbágyok e tevékenységét megfelelő korlátok közé szorítsák. A földesúrtól származó útlevéllel nem rendelkező, szökevénygyanús jobbágyokat a megyéből nem szabad kiengedni, le kell tartóztatni. Ha mégis sikerülne más megyébe jutniuk, akkor új lakóhelyük hatóságai kötelesek őket felkutatni, s jelenlétüket azzal a megyével tudatni, ahonnan elszöktek. Hogy mennyire nem a valós élet jelenségein nyugvó volt a törvénycikk e szándéka, arra a te. büntetőszankciója utal olyan esetekre nézve, ha a földesúr mégis befogadná a szökötteket, s nem szolgáltatná ki azokat, ha erre törvényes úton felszólítják.16 Sorra hozzák a megyék is a maguk tiltó, büntető rendelkezéseit. Békés 1715-ben vagyonuk elvesztésével fenyegeti meg költözni szándékozó lakóit, 1723-ban pedig újabb határozatot hoz e kérdésben. Ha egy település elöljárói nem akadályozzák meg valamely család szökését, 100 forint büntetést fizetnek. A szökevény hátramaradt javainak 1/3-a az uradalmat, egy a megyét, egy pedig azt illeti, aki őt feladja vagy elfogja. 1724-ben összeírták a megyéből elszökött jobbágyokat. Az engedély nélkül távozott 155 család közül 67-ről azt is tudták, hogy hová szökött, közülük egy Borsodba! A következő évben készült conscriptio szerint 373 család szökött el Békés megyéből az elmúlt néhány éven belül. E jegyzék tanúsága szerint az új lakóhelyekre költözők közül 14-en Emődöt, 3—3-an Ároktőt és Oszlárt, ketten Tárcáit, egy-egy szökevény pedig Bábolnát és Tarjánt választott letelepedése színhelyéül.17

A törvény meghozatala után szinte változatlanul tovább tart a jobbágyok szökése. Ezt már láthattuk a Békés megyei rendelkezésekből is. Nem volt azonban másképp sehol az országban. Kassa 1716. január 18-án kelt határozatában ekként intézkedik: az árenda lejárta után a jószágot össze kell írni, hogy az elszökött jobbágyok számát tisztázni lehessen. Ugyanezen év júniusában Szatmár megye közgyűlése dönt a „qvartély és por- tiobeli impositio” előtt elszököttek, „kik felől reménység, hogy hazajöjjenek és helytartók legyenek nincs” vetései sorsáról: azt a vármegye szükségeire kell fordítani. Ez év őszén ugyanitt a megye közössége részben egyes földesurakban és tiszteikben véli megtalálni a jobbágy szökések egyik okát, amikor arról beszélnek, hogy a „földesurak vagy tiszteik többnyire behunyt szemmel nézik maguk jószágainak széledését és eloszlását”. Baranyában az 1720-as években szigorú rendszabályokkal igyekeznek korlátok közé szorí21