Borsodi Levéltári Évkönyv 3. (Miskolc, 1980)
Vass Tibor: A vas- és fémmunkások szakszervezetének létrejötte Ózdon, 1913-1918
hanem a politikai cél mellett állítsanak fel gazdasági követeléseket is, mert így a kevésbé öntudatos munkások is csatlakozni fognak a sztrájkhoz. Amennyiben a követeléseket teljesítik, csak figyelmeztető sztrájkot rendeznek, ha nem, úgy az egész gyárat leállítják. Még aznap megbeszélték a tennivalókat az üzemrészek főbizalmiaival is. Másnap június 22-én délelőtt Misztrik István, Gazda Géza és Czarvan Alajos bementek az igazgatóhoz és előterjesztették követeléseiket. Faragó Gyula igazgató meghívta a tárgyalásra Fridrich őrnagyot is, az üzem katonai parancsnokát. Az igazgató határozottan visszautasította a követeléseket, mondván, hogy a bérek emelése lehetetlen, mert már így is ráfizetéssel dolgoznak. Faragó igazgató igyekezett rávenni a munkásvezetőket a sztrájk elhagyására. Misztrik kijelentette, hogy nekik nincs módjukban a munkások döntését megváltoztatni, tehát sztrájkba lépnek. Amikor az igazgatóság épületét elhagyva Misztrik és társai bementek a gyárkapun, előre megbeszélt jelként Misztrik levette a kalapját és megtörölte a homlokát — ez nem volt feltűnő, mert meleg júniusi nap volt — amire az acélmű pódiumon álló Petró András, a finomhengermű előtt figyelő Szabó Lajos azonnal jelt adott a leállásra. A többi üzemrészek is figyelték, mikor csendesedik a két üzem, s utána leállt az egész gyár. Misztrikék után nyomban bejött a gyárba Faragó igazgató és Friedrich katonai parancsnok is. Alig értek az acélmű és a finomhengermű vonalába, már szóltak a dudák, kolompok, melyek a leállást jelezték. Faragó és Friedrich nem tudták, miről van szó és csodálkoztak a leállás miatt. Friedrich mindjárt meg is kérdezte Gazdától, hogy mi történik a gyárban Ő azt válaszolta, hogy a munkások úgy látszik sokallták az időt, amíg ők tárgyaltak, és azt gyanították, hogy sikertelenül végződik a tárgyalás, s ezért meg sem várva visszatérésüket, leálltak. Ez a fellépés, a szervezettségnek ilyen ereje, meglepte a gyár vezetőit.43 Az ózdi járás főszolgabírója távirati úton jelentette a miskolci alispánnak: ózdi gyárban 2700, ózdi kohóknál 600 munkás tegnap sztrájkba lépett a budapestiekkel való szolidaritás alapján. A sztrájkolóknak magatartása nyugodt. Borsodnádasdi Lemezgyárban és az összes kőszénbányák munkásai dolgoznak.44 Még aznap az ózdi eseményeket Miskolcról jelentették a Belügyminisztériumba.45 A gyár vezetői nem maradtak tétlen. Két nap múlva megbeszélésre hívták össze a munkásvezetőket, hogy megtárgyalják velük a helyzetet. A munkások vezetői nem voltak hajlandók a gyár vezetői és a katonai parancsnok követeléseit teljesíteni, ezért a sztrájk vezetőit letartóztatták és hadbíróság elé állították. Mindezek ellenére egyetlen munkás sem lett Ózdon sztrájktörő. A járási főszolgabíró — június 25-én — az alispánhoz Ózdról a következő táviratot küldte: „A katonai vezetés alatt álló ózdi vas- és acélgyárnak politikai sztrájkba lépett munkásai katonai vezető parancsa ellenére ma reggel sem állottak munkába. Katonai vezető a rendelkezésre bocsátott katonai és csendőr karhatalommal az előirt eljárást folyamatba tette. A munkásság magatartása nyugodt, eddigelé rendzavarás nem történt.”46 Sajnos, a szociáldemokrata irányítás alatt álló munkástanács június 27-én Budapesten kiadta a sztrájk beszüntetésére szóló felhívást, amely csalódást, zavart és felháborodást idézett elő a harcolók soraiban 47 A munkástanácsnak a sztrájk befejezésére szóló röplapja többek között megállapította: „ ... Mi, a munkástanács tagjai, élére állottunk a kitört küzdelemnek, vállaltuk az erők egyesítésének, a céltudatos vezetésnek ránkbizott feladatát, de híven ahhoz a szellemhez, amely a harcoló munkásokat eltölti, tartózkodtunk attól, hogy a mai kormánynyal bármiféle tárgyalásba bocsátkozzunk. Tudtuk, hogy kormányigéretekre, nyilatkozatokra a munkásságnak nem volt és nincs szüksége, ilyenek elérésére nem is kértük tehát a munkásság felhatalmazását: álltuk a harcot, mint maga a munkásság ... ”48 13* 195
