Borsodi Levéltári Évkönyv 3. (Miskolc, 1980)

Vass Tibor: A vas- és fémmunkások szakszervezetének létrejötte Ózdon, 1913-1918

gyermekeikkel és nagyon sok ifjúmunkás. Már táblák is voltak: Éljen a béke! — Le a háborúval! — 8 órai munkát! - Nagyobb kenyeret! — felirattal. A májusi botok tarka szalagokkal, a sókszínű művirág között zöld ágak díszlettek. A szalagok többségükben, piros színűek voltak, mely a tarka hullámzó sokaságban az uralkodó szín volt. Félelmetes nagy tömeg jött a Fehérpatak-i réten, dalolva. Közöttük a bánszállási bányászok robban­tásokat végeztek. Döbbenetes, amikor egy-egy mosolygó bányász a fél dinamitrúdba a fogával rögzíti a paxit rövid gyújtózsinórját és meggyújtva eloldja, hogy másodperc alatt egetrázó durranással robbanjon, amit hangorkán követett. A bányászok is a többiek közé besorakoztak, zászlóikat magasba tartva, forradalmi dalokat énekelve. Közben a csend­őrség tagjai párosán sétáltak. A vállukon kibiztosított fegyverekkel, nagy nyugtalanságban cirkáltak ide-oda. A gyülekezők farkasszemet néztek a gyűlölt burzsoázia szolgálatában álló „kakastollasokkal”. A MÁV vasútállomáson civilbe öltözött csendőrkülönítmény, a telefonoknál próbacsendőrök, a gyárkapuban megerősített őrszem. A csendőrlaktanya udvarán készenlétben egy csendőrszázad, feltűzött hosszú szuronnyal. Igen félelmetes volt a nagy tömeg, egy szikra kell és iszonyú dolgok történhetnek. A munkásvezetők érzik a roppant feszültséget. Féltek, ha az indulatok átszakítják gátjaikat, a dolgok drámaibb fordulatot vehetnek a somsálybányainál. Misztrik István hangot adott aggodalmának, melyre Piár János így válaszolt: „Tudod mit mondott Lenin elvtárs, hogy vér nélkül nem megy.” De erre nem került sor. A tömeg türelmetlenül énekelt, Misztrik István szavait várva, kit követett volna tűzön-vízen át. A tömegben a zaj elült. Áhítattal hallgatták beszédét, amelyből erőt kívánnak meríteni. Szlovák kiejtéssel beszélt, hangja nem volt valami nyugodt. Kérte a gyűlés résztvevőit, tartózkodjanak min­den provokációtól. A beszéd közben eggyé lett a tömeggel. Hangjának súlya van, amikor mondja: osztálykülönbség - kizsákmányolás — békét-jogot-kenyeret. A tömeg féken- tartása nem könnyű dolog. Bevezető szavai után bejelentette, hogy az ünnepi nagygyűlés szónoka Bárdos Ferenc budapesti kiküldött. Azzal kezdte beszédét, hogy meddig tűrjük még az elnyomást? A kormánynak be kell fejezni a háborút, elég halottat és nyomorékot gyártott már. Kegyelettel emlékezett meg a hősi halottakról. Reményt öntött a töme­gekbe, hogy nem tart már soká és a munkásosztály veszi át a hatalmat. Beszélt a sajtó- szabadságról, a titkos választójogról, a béregyeztetésről. A reménykedő emberek szom­jasan szívták magukba a szavakat, melyek megerősítették hitüket a munkásharc győzel­mében. Beszéde végén kérte a szónok, hogy tüntető felvonulást rendezzenek a gyár körül, a Mogyorósvölgybe. A tömeg 3—4 ezer fő is lehetett, négyes-ötös sorokba zárkózott. Mindent elsöprő áradatként elindult a rétről áz utca felé, ahol két ifjúmunkás, Sturman Gyula és Lepor- nyik András az út közepén tartották a kétnyelű vörös zászlót. A szél néha belekapasz­kodott kifeszített selymébe, hogy kicsavarja kezükből, próbára téve a két ifjú erejét. Elöl, középen Bárdos Ferenc budapesti küldött, két oldalán Misztrik István, Gazda Géza, Piár János, Spisák Lajos, Czarvan Alajos és Peterka Tivadar. Kis távolságra utánuk a két zászlóvivő. A zászló után sorakozott fel a vasasszakszervezet helyi vezetőségének többi tagja, fegyelmezetten. A menet lassan, énekelve elindult, úgy zárkóztak fel. A jelszavak beleolvadtak az éneklésbe. Az otthonlévők a kapukból — karjukon gyermekkel, vagy anélkül — integettek. Éljenezve üdvözölték a hosszú sorban haladó tömeget, melynek eleje befordult a MÁV-állomás felé. Közben a csendőrök komoly arccal cirkáltak, de mindig a tömegtől távol. Látni rajtuk, hogy parancs nélkül semmi kedvük sincs a tömeg­gel összetűzni. A gyár alsó kapujánál Fuszkó József és Takács Zoltán veszik át a kétnyelű zászlót, és mint új erők, magasra tartják. A zsidótemplomot elhagyva, a hosszú épület ablakai zárva, függönyei mögül kíváncsi szemek kandikálnak. A borsodnádasdi kisvasút sorompójánál a 189

Next

/
Thumbnails
Contents