Borsodi Levéltári Évkönyv 3. (Miskolc, 1980)

Lénárt Béla: A Hejőcsabai Cement- és Mészmű története, 1890-1976

Hegyi Béla: a felszabadulás előtt a Bélapátfalvi Cementgyár kemencekőművese volt, majd a Beremendi Cement- és Mészművek igazgatója lett. Innen helyezték Hejőcsa- bára, ahol 1953. aug. 31. és 1956. júl. 31. között volt igazgató. Az első nehéz évek neki jutottak. Innen a budapesti cementipari központba került előadónak, s ott ment nyug­díjba. Nagy Balázs: gazdasági cseléd volt, 1952-ben került a gyárba a vidéki toborzás során Megyaszóról. Itt hamarosan MDP-titkár lett, 1954-től művezető, majd a Beronelem- gyárba távozott Miskolcra. Maglóczki György: üzemlaboránsként Tatabányán szerzett cementgyári tapasztala­tokat, 1953-ban MDP-titkár lett, s mint ilyen, sokat tett a szociális körülmények javítá­sáért, a politikai munka erősítésért. Később Tatabányára tért vissza. Nyugdíjas. Kovács Barna: kőberakó volt a körkemencés mészüzemnél, 1953-ban szakszerve­zeti titkár, rendkívüli időben sokat fáradozott a munkásság szociális helyzetének javí­tásán. Később a Tefuhoz ment gépkocsivezetőnek. Bajári László: budapesti segédmunkásként került Hejőcsabára, 1954-től szakszerve­zeti titkár lett, majd gépvezetői tanfolyamot végezve gépkezelőként dolgozott, az üzemben szerencsétlenség érte, rokkantként ment nyugdíjba. Ma már nem él. Vágó László: szakmunkás fiatalként került a cementgyár építkezésére, 1951-ben DISZ-titkár lett, ifjúsági brigádokat szervezett a tervszerű, gyors befejezés érdekében. Az építkezés befejezése után elment Hejőcsabáról, további sorsa ismeretlen. Mlakár Rezső: vegyészmérnök Beremendről került Hejőcsabára, ahol 1956. júl. 31-én igazgatónak nevezték ki. Az ellenforradalom idején nem tudott úrrá lenni a zűrza­varon, így 1957 tavaszán eltávozott a Ixnin Kohászati Művekbe, ahol beruházási osztály- vezető lett. Dues György: kőművesként dolgozott a cementgyárban, 1956 nyarán MDP-titkár lett. Az ellenforradalom nehéz napjaiban nem tudott helyt állni, a párt újjáalakításában már nem vett részt. Tamasi Lajos: eredetileg lakatos volt, a DIGÉP-ben dolgozott, majd az MDP vá­rosi Bizottságában volt politikai munkatárs. A HCM-be technikusként került, 1956 de­cemberében létrehozta az üzemi MSZMP-alapszervezeíet, melynek titkára lett. Ma ren­dészeti vezető. Palocsányi Dezső: eredetileg kovács, majd gépésztechnikus lett. Az MDP szerencsi járási bizottságáról került a HCM-be szakszervezeti titkárnak. Jelenleg a gépműhely üzem­vezetője . Polgár László: gépészmérnök, 1949. nov. 5-től dolgozott Hejőcsabán főmérnökként. Irányította a HCM építését, majd üzemelését, a cementgyár keze alatt fejlődött nagyüzemmé. Emberségét és szakértelmét mindenki elismerte. 1957. márc. 15-én távo­zott. Budapestre került, a HALDEX közös vállalatnál töltött be fontos fukciót. Ma nyug­díjas. Bacsa István: gépésztechnikus, aki iskolái elvégzése után Hejőcsabán kezdett dol­gozni, hamarosan az Építésügyi Minisztériumba, majd Beremendre, ill. Bélapátfalvára került különféle beosztásokba. 1957. márc. 15-én a HCM főmérnöke lett, a funkciót 1963. júl. 1-ig töltötte be. Innen Vácra ment, beruházási területen dolgozik. Virág Bertalan: kohómérnök, a HCM építésének beruházását vezette. 1965-ben az új aknakemencés mészüzem vezetője lett. Fiatalon meghalt. Tóth Zoltán: gépészmérnök, a Cementipari Gépjavító Vállalat főmérnöke volt, amikor 1961. febr. 1-én a HCM igazgatói munkakörébe helyezték. E beosztásából 1964. jún. 15-én a DIGÉP-hez távozott, jelenleg ott főmérnök. 174

Next

/
Thumbnails
Contents