Borsodi Levéltári Évkönyv 3. (Miskolc, 1980)
Lénárt Béla: A Hejőcsabai Cement- és Mészmű története, 1890-1976
A befektetett összegek: 1920: 1 945 683 К 1921: 6 605 285 К 1922:16 600 303 К 1923: 14 913 807 К bár ezek reális értékét az infláció miatt nehéz megítélni. A barcikai MÁK centrálé megépítésével az üzemet és bányát teljes egészében vállalati árammal látták el, mindkét helyen transzformátorházak, új vezetékek épültek. A bányai felvonókat elektromotoros meghajtásra állították át. Nagy lendületet vett a lakásépítkezés, mely költségeinek csökkentésére „házi téglagyárat” létesítettek.30 A mésztelepen 52, a bányában 49 lakásos, továbbá 7—7 szobás, munkásszállóként szolgáló ún. barakk- lakás épült. Korszerűsítették az iparvasutat is. Az impozáns termelési és beruházási adatok nem tükrözik azt a rendkívüli nehézséget, mellyel az infláció miatt az üzem munkásainak meg kellett küzdeniök. 1921 decemberében a korona értéktelenedési index elérte az 1:137 arányt, ugyanakkor egy mészégető ez év decemberében az 1913-as békeév 90 К/havi átlagos béréhez viszonyítva 2430 K-t keresett, e két kereset aránya 1:27!31 A bérek és árak aránytalanságából fakadó nyomort a MÁK azzal próbálta enyhíteni, hogy jutányos áron juttatott dolgozóinak lisztet, zsírt, cukrot, burgonyát, szenet.32 A nagycsaládosoknak azonban az alapvető élelmiszerek túlnyomó részét mégis csak a szabadpiacon kellett megvásárolniuk. Ezért indult országszerte mozgalom az ún. mozgóbérek bevezetéséért, melyekben a bérek az inflációs ráta heti emelkedésének megfelelően nőttek volna. Erre azonban sem a MÁK-nál, sem más cégeknél nem került sor. A helyzet a későbbi években tovább romlott. 1923. aug. 12-én a Reggeli Hírlapban hosszabb cikk jelent meg az üzemről.33 A kőfejtőről az alábbiakat olvashatjuk . .. „szép, hatalmas üzem, de a munkásság nyomora óriási. Ezek a munkások . .. egyik napról a másikra a legsúlyosabb nélkülözéseknek . . . vannak kitéve soktagu családjaikkal együtt ... Ruhára nincs pénz, állandó a rántott leves, bab, krumpli. Húst csak ritkán látnak ... A lakás hosszú rideg épület, nyomorúságos berendezéssel. A gyermekek ápolatlanok .. . Általános az emberek elkeseredése a mészüzemben is . ..” 1923 augusztusában ugyanezen lap megállapítása szerint egy öttagú munkáscsalád létminimuma heti 102 000 K, Schäfer üzemvezető szerint a telep munkásainak átlagbére viszont havi 265 000 K! Ezek a számok magukért beszélnek. Ilyen körülmények között élve nem csoda, ha a telep munkásai 1921 decemberében bérharcba kezdtek. 19-én bizalmi férfiak keresték fel az üzemvezetőt 8 órás munkaidőt és 80%-os béremelést kérve. Az iroda előtt mintegy 100-an várták a fejleményeket. Schäfer tárgyalásokat ígért (természetesen időhúzás miatt, hiszen csak az igazgatóságnak állt jogában bérproblémákban dönteni), közben értesítette a csendőrséget. A kiszállt hatóság a három bizalmi férfit a helyi csendőrőrsre kísérte. A munkások azonban követték letartóztatott társaikat, a csendőrség épülete előtt követelve azok szabadon bocsátását. A csendőrök újabb két embert tartóztattak le. A munkásság ekkor mindkét telepen bejelentette, hogy sztrájkba lép. Ennek hatására kiengedték az elfogottakat.34 Porumba József csendőrtiszthelyettes nyilatkozott a dec. 19-i eseményekről.3 5 Röviden vázolta a leírtakat, majd így folytatta:. . .„A nyomozás folyik. A mészkemencében kommunista röpiratokat és Marx—Engels füzeteket találtunk ...” Ugyanebben a cikkben egy munkás azt nyilatkozta, hogy a megmozdulás alkalmából akarták bejelenteni a szakszervezetbe való belépésüket. E nyilatkozatok nyilvánvalóvá teszik, hogy a munkásság szervezkedése, az agitáció a Tanácsköztársaság leverése után is tovább folyt. 141
