Borsodi Levéltári Évkönyv 3. (Miskolc, 1980)
Seres Péterné: Adatok a Borsod-Miskolci Gőzmalom történetéhez, 1864-1947
hozott létre. Ugyanebben az évben kezdődött meg a kötelező balesetbiztosítás bevezetése is. Az öregségi biztosítás, a nyugdij még a balesetbiztosításnál is később fejlődött ki, bár a betegsegélyező egyletek foglalkoztak ezzel a biztosítással. Kötelező érvénnyel csak az 1928:40. te. mondta ki, amely egyben bevezette a munkásbiztosítás helyett az egységes társadalombiztosítást. Az új törvény a központi szervek mellett lehetővé tette egyes vállalati pénztárak további működését, ezek voltak az ún. „elismert vállalati” nyugdíj- pénztárak. A borsodi malom nyugdíjpénztára is az elismertek közé tartozott és tovább működött az OTI megalakulása után is. Ennek egyik oka, hogy a pénztár igen nagy múltú volt, a másik ok, hogy megfelelő anyagi fedezete volt. Az átlagostól eltérően a borsodi malomvállalatnál már nagyon korán megjelent a balesetbiztosítás. 1883-ban a vállalat a „Baleset elleni biztosító társulatinál már biztosította a munkásokat évi 224 Ft 37 kr- ért.52 A malomipar nagyon veszélyes üzem volt, gyakori volt a baleset, s a peres úton történő kártérítéseknél a biztosítás kifizetődőbbnek bizonyulhatott. A betegsegélyző egylet is korán megalakult, az első, ismert alapszabály 1893. február 12-én kelt.5 3 Az alapszabály értelmében a betegsegélyező péntárnak „tagja minden a vállalatnál alkalmazott és munkás nemre, korra és honpolgárságra való tekintet nélkül”. A tagsági jogosultság megszorítása volt, hogy a tag egy napra eső bére nem lehetett több mint 4 Ft, és 8 napon túli munkaidőre kellett, hogy szóljon az alkalmazása, így a leginkább rászoruló segédmunkásokat a vállalat alkalmazási manipulációval kizárhatta a segélyezésből. Voltak viszont tagságra kötelezettek, ezek a tisztviselők közül kerültek ki, és alkalmazásuknak a tagság volt az egyik kikötése. A pénztár jövedelme a tagok és a vállalat járulékából, a vagyon jövedelméből és az adományokból tevődött össze. A befizetendő járulék a dolgozó fizetésének 2%-a volt, ennek 1/3-át fizette a vállalat. A pénztár tőkehiánya esetén a vállalat köteles volt kamatmentes kölcsönt biztosítani, a veszteséges üzemelés esetén pedig a pénztárhiányt. Számtalan példa akadt a vállalat történetében, amikor a nyereség egy részét — a pénztár fizetésképtelensége miatt - a vállalat a segély pénztár javára átíratta. A betegsegélyezés húsz heti időre szólt és igen kiterjedt volt. Beletartozott az ingyenes orvosi ellátás; gyógyszerek és gyógyeszközök ingyen; 3 napon túli keresőképtelenség esetén 50% táppénz; ingyenes kórházi kezelés, erre az időre a hozzátartozóknak a táppénz fele; a családtagoknak ingyen orvos és gyógyszer; nőtagoknak szülészeti támogatás, 4 hétig gyermekágyi táppénz; halál esetén temetkezési segély, a fizetés hússzorosa. Voltak azonban megkötések is. A vállalatnak saját orvosa volt, csak az ő igazolása alapján fizettek táppénzt, másféle orvosi kezeléshez a pénztár igazgatóságának engedélyére volt szükség. A kórházi kezelés is csak a vállalat által megnevezett közkórházban volt ingyenes, táppénz szintén csak ebben az esetben járt. Gyógyszert és egyéb gyógyászati eszközt is csak a vállalat saját gyógyszertárában lehetett ingyenesen vásárolni. A legfontosabb megszorítás azonban az volt, hogy táppénz nem adható, ha a betegség saját szándékú cselekményből származott, ez pedig felöleli az üzemi balesetet is. A pénztár adminisztratív és pénzügyeit a vállalat által fizetett alkalmazottak látták el. A pénztár vezetését 9 tagú igazgatóság és 3 tagú felügyelőbizottság látta el, a tagok 1/3-a a vállalat képviselője volt. A pénztár legfontosabb vezetőszerve a közgyűlés, amelyet 300-nál több tag esetén képviseleti alapon szerveztek úgy, hogy az egyes munkásrétegek létszámuk arányában választottak tagot. A munkások üzemágak szerinti megoszlása: tisztviselők, irodai személyzet, éjjeliőrök, kocsisok. A közgyűlésben is részt vettek a vállalat képviselői, ők adták a szavazatok 1/3-át. A nyugdíjellátás helyzete már nem volt ilyen kedvező, nyugdíj csak a tisztviselőknek járt, a nyugdíjpénztárnak munkás nem lehetett tagja. A nyugdíjpénztár alapjait 9 Levéltári Évkönyv III. 129
