Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)
Nemesik Pál: Balyó József Tapasztalati gyüjteménye Iványiból, 1845-1877
BALYÓ JÓZSEF TAPASZTALATI GYŰJTEMÉNYE IVÁNYIBÓL 1845-1877 NEMCSIK PÁL 1973 óta járom a Sajó jobbparti mellékfolyóinak völgyeit helytörténeti- és folklórgyűjtő útjaim során. Nem tértem vissza sohasem eredménytelenül a Rima, a Balog, a Turóc vagy a Murány völgyéből. A népi tudatot, ezen belül a zenei köztudatot vizsgálva nem maradtam meg a szájhagyomány emlékeinek a rögzítésénél, írott forrásokra is rátaláltam, amelyek segítettek abban, hogy megfigyeléseimet, következtetéseimet megbízhatóbb tájékozódási pontokhoz kössem. A Gömör megyei Nemesradnóton (Radnovce) Pósa Elemér gazdálkodóhoz irányítottak. Az ország közvéleménye, irodalmi köztudata egy Pósáról tud: Pósa Lajosról. A költő Radnóton máig is Pósa Lajos. Pósa Elemér hetvenöt éves. A költő közeli rokona. Méltó képviselője a Pósáknak, a birtokukban egyre fogyatkozó „bocskoros” nemeseknek. Büszke emberek voltak, nem adták magukat olcsón. Pósa Elemér felidézi Pósa Lajos egyik utolsó látogatásának emlékét. 1908-ban a tűzvész elpusztította a költő szülőházát is. Majd egyre mélyebbre ásunk az emlékekben. Felvételre kerül az első zenei emlék. Nem Lányi vagy Dankó Pista nótája, bár itt azok is nagyon elterjedtek, mivel számos dalszöveget Pósa Lajos írt, és némelyiket Bartók Béla is megzenésítette, hanem kortesdal: „A két nemes Pósa család Mind Fáy-ra adja szavát, Gija, Puka meg a Bíró, Meg az a rongyos kisbíró, Meg Mara-papó! Az 1896. évi választások után a korábbiak felől érdeklődöm. Az 1872-es évi eseményeket idézzük fel, a véres követválasztást. Lőrinczy György író Radnót című elbeszélésében, — élve a költői szabadsággal - arról ír, hogy harminc halottal több lett akkor a radnóti temetőben. Elsiratja Pósa Miskát, akinek a fejfájára ezt a feliratot vésték: „Míg élt, a balpártot védte, Vigye Isten mennybe érte!”1 A szájhagyomány szerint, amikor Pósa Lajos társaságában Lőrinczy György író és Feszty Árpád festőművész Radnóton járt, a radnóti paraszt köszöntéséről így írt Lőrinczy: „Úgy beszélt ez a jámbor földművelő, hogy egy vicispán is megirigyelhette volna, és olyan szerényen, mintha semmit se tudna arról, hogy milyen sokat tud”. A századforduló idejére azonban az ékesen szóló Balog-völgyi paraszt jövedelme alaposan megcsappant. Még ma is kárhoztatják a kortesharcokat, a vagyon elpocséko- lásának vissza-visszatérő alkalmait, mondván: ,,Minek a sok heje, huja, Ha odavan Nagy- kálosa!” 71
