Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)
Galuska Imre: Egy gazdálkodási ág a XIX. században a kesznyéteni református egyházközségben
Az eklézsia szarvasmarha-állományában felettébb ritka volt az ökör. Összesen csak valami háromszor találunk az évtizedek hosszú során egy-egy ökörboijút, de ezek is ajándékok voltak mind. Az bizonyos, hogy az eklézsia nem tartotta őket, hamar túladott rajtuk. Az eklézsia nem ivartalaníttatott. Az ivartalanítás ideje a bélyogozáskor lett volna. Az ökörboijak adományozásának ez a felettébb való ritkasága, az egyházközség állattenyésztésében pedig az ivartalanítás teljes hiánya nem lehet véletlenszerű a híres ökröket nevelő, ökörtinókat eladó helységben. Magyarázatát az ótestamentumi áldozatra vonatkozó herélési tilalomban kereshetjük. Az egyház két tehenének adótartozásba való lefoglalása 1848—49 után megszületvén a modern állam velejárója, a modern adó, az egyház- községben kérdéssé vált mihamarabb, hogy ki fizesse a lelkészi és a tanítói földek adóját. Az egyházközség mint tulajdonos, vagy a lelkész és a tanító mint javadalmasok? A tanító 1862 őszén kérte a presbitériumot, hogy az adóját vállalja magára az egyház; de e kényes ügy tárgyalását a jövő gyűlésre halasztották. A következő gyűlésen, december 21-én újra előveszik az adófizetés kérdését, de „minthogy a tárgy komoly megfontolást érdemel”, a végleges döntést csak megint elodázták. Különösen égető lett a kérdés az új lelkész, Bodolai József szolgálatba lépésével. A lelkészválasztás örömei között az adófizetés ügyét elfelejtették tisztázni. A kárta pedig — a díjlevél — erre nézve nem igazított el. 1870-ben id. Tóth Ferenc gondnok a tanító földadóját kifizette, 30 Ft 48 krajcárt, de — azt hiszem — nemigen dicsérték meg érte az egyháztanácsosok. A lelkészét nem fizette ki. Gondolta bizony azt a kurátor, hogy az adó nem fizetéséből baj lesz. Ezért 1871. aug. 27-én a presbiteri gyűlésen „az egyházi hivatalok után járó földadóra vonatkozólag azon tapasztalatról tett jelentést, miszerént az adó sem egyik, sem másik részről nem fizettetvén, — nehogy valami kellemetlenség érje az egyházat, ’s a körülmények miatt őket okul senki is ne vethesse, egyúttal kérdésbe hozta, nem tudja, mit tevő legyen, miután neki megtiltották a fizetést”. — „Ki tiltotta meg? ha megtiltották, hát tudja curator úr a kötelességét” — kiáltotta az egyik presbiter, s az ügy tovább nem tárgyaltatott.9 A kurátort azonban nem hagyta nyugodni az adófizetés dolgának a rendezetlensége, így kerültek aztán bele a számadásba egymás alá a következő kiadási tételek: „A lelkész és tanító földadó ügyben n. t. esperes úrhoz menvén költség”: 72 xr. „Ugyan ezen ügyben id. Turóczy Jánossal gesztelyi értekezletre voltunk”: 40 xr. „Turóczi Ferenc szekeresnek fizettem”: 1 ft. „id. Turóczi Jánossal a lelkész és tanitóföldek adóügyében a m. minisztériumhoz intézett kérvény aláírás végett hidvégre voltunk”: 36 xr. „Ugyan ez ügyben intézett folyamodvány iratási költségbe hidvégen fizettem”: 3 ft 37 xr. Igen, de a presbitérium jogtalanoknak tartotta még ezeket a lelkészi és tanítói földek adójával kapcsolatos kiadásokat is, így a számadáskor maga a gondnok is „elvégre is el nem fogadhatónak beismervén, azokat nem létezőknek, és a kiadási tételekből levo- nandónak” nyilvánította. Mivel pedig az adót egyik részről sem fizették, 1873-ban jött a végrehajtó meg a pandúrok. 5 Levéltári Évkönyv II. 65
