Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)

Kun László: A területi és üzemi munkástanácsok az 1956-os ellenforradalom második szakaszában

az üzem munkásainak „quasi-proletár” rétegeiből minden különösebb nehézség nélkül össze lehetett toborozni olyan kisebb csoportokat, amelyek valóban létező fizikai fenyegetést jelentettek a célbavett vezetők számára.

Az ÓKÜ nagyüzemi munkástanácsa az október 29-i események után teljesen elbizonytalanodott. Ez a nap ugyanis bebizonyította, hogy nem a munkástanács, hanem rajta kívülálló erők irányítják a tömeget. A munkástanács elnöksége józanabbik részének fő törekvése az október 29-i események megismétlődésének elkerülésére irányult. Az üzemen belül jelentős személyi változásokra került sor. Az ellenforradalom taktikája személyi kérdésekben Ózdon is hasonló volt, mint az LKM-ben: kis csoportokat hecceitek fel a vezetők ellen, akik közül többeket fizikailag is bántalmaztak. Mivel pedig a nagyüzemi munkástanácsokhoz sorra érkeztek az egyes vezetők eltávolítását követelő felszólítások, valamint különböző középvezetők bántalmazásának hírei, a munkástanács olyan döntést hozott, hogy azokat a személyeket, akik valamilyen inzultusnak vannak kitéve, szabadságra kell küldeni.1 12 A szabadságolások ebben az időszakban mintegy húsz személyt érintettek, akik kivétel nélkül MDP tisztségviselők, vagy olyan vezetők voltak, akik „népszerűtlen beosztásban” dolgoztak.

Az ÓKÜ-ben ezzel párhuzamosan azonban megindult a munkásvezetők leváltása és alacsonyabb beosztásba helyezése is. Itt nem politikai indítékokat hoztak fel ellenük, hanem a megfelelő szakképzettség hiányát. Az alacsonyabb munkakörbe helyezett munkásvezetők számát kutatásaink során nem sikerült megállapítanunk, ám kétségtelennek tekinthetjük, hogy Ózdon sem volt szórványos jelenség. A folyamat mögött itt is az üzemi pozíciók visszahódítására törekvő alkalmazotti-értelmiségi csoportok álltak, annak ellenére, hogy a közvetlen kezdeményezés gyakran személy szerint nem tőlük, hanem a vezetőellenes demagógiával könnyen aktivizálható munkáscsoportokból indult ki.

Október 30-án alakult meg a Borsodi Szénbányászati Tröszt központi munkástanácsa. Elnöke egy négy elemit végzett, politikai gyakorlattal egyáltalán nem rendelkező és a demagógia iránt igen fogékony bányász lett.113 Az új munkástanács első ülésén leváltotta a Tröszt igazgatóját, s feladatainak ellátásával a főmérnököt bízta meg, miután az eredetileg kiszemelt ember betegségére hivatkozva nem vállalta a megbízatást.114 A központi munkástanács november 2-i ülésén határozatot hozott a Tröszthöz tartozó 26 bányaüzem munkásigazgatóinak leváltására és szakképzettségüknek megfelelő munkakörbe helyezésére.115 Az igazgatók leváltásának a bányaüzemek túlnyomó részénél erős kommunistaellenes éle volt, többüket agyonveréssel fenyegetve üldözték el munkahelyéről.

A Borsodi Vegyikombinátban ismeretlen személyek aláírást kezdtek gyűjteni egyes kommunista, főként vezető állású dolgozók eltávolítását kierőszakolandó. Az íveken 16 személy szerepelt, s a munkástanács különösebb vizsgálódás nélkül valamennyit felfüggesztette állásából.116 A munkástanács ülésein október 29-ig részt vettek az üzem gazdasági, szakszervezeti vezetői, s a gyárőrség zömét is kommunisták alkották. Október 29. után a megyei munkástanács állásfoglalása tudomásukra hozta, hogy a gazdasági vezetők nem tagjai a munkástanácsnak, így e kapcsolat — mely mindenképpen mérséklő szerepet játszott — megszakadt. Ugyanezen a napon a kommunistákat is kitiltották a gyárőrségből. Kazincbarcikán azonban nem is annyira az üzemi munkástanács, hanem nemzetőrsége játszott markáns szerepet. Egy volt horthysta tiszt vezetésével katonai tanácsot hoztak létre a munkástanácson belül, amely leigazolta és átvette a nemzetőrségbe a rendőrség tagjait és nagy létszámú gyárőrséget szervezett.117

Összegezve megállapíthatjuk, hogy az üzemi munkástanácsok fő tevékenysége október 28—november 4. között a kommunisták üzemen belüli pozícióinak felszámolására irányult.

246