Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)
Kun László: A területi és üzemi munkástanácsok az 1956-os ellenforradalom második szakaszában
Vegyikombinát munkástanácsai tartoztak. E munkástanácsok, mivel mind az ÓKÜ, mind pedig a BVK abszolút domináns szerepet játszott Ózd, illetőleg Kazincbarcika életében, mindkét településen meghatározó súllyal rendelkeztek és teljesen háttérbe szorították a két város területi munkástanácsait. Mindkét üzemi munkástanács nagy létszámú és erős nemzetőrséggel is rendelkezett, amelynek révén ellenőrzése alatt tartotta a települést. A harmadik csoportot a közép- és kisüzemek munkástanácsai alkották, amelyek tevékenysége nem terjedt túl az üzemek falain. E munkástanácsok általában diósgyőri társaik tevékenységét tekintették irányadónak és egyértelműen elfogadták azok, valamint a Megyei Munkástanács irányítását. A borsodi munkástanácsok — bár bizonyos személyi mozgás mindvégig tapasztalható volt — személyi összetételüket tekintve október 28. után nem tolódtak olyan gyors ütemben jobbra, mint az ország egyéb területein, mivel már eleve jobbról indultak. A borsodi üzemi munkástanácsok ugyanis nem a Központi Vezetőség és a SZOT október 26-i állásfoglalása nyomán, hanem az első Megyei Munkástanács általános sztrájk légkörében fogant utasítására, zömükben október 26-án, a miskolci terrorgyilkosságok napján jöttek létre, egy olyan szituációban, amikor már nem az üzemi munkások józan többsége, hanem a hangoskodó, gyakran fanatizált fiatalok, meg a különféle quasi-proletárok voltak az üzemek hangadói. Ebből a helyzetből következett, hogy az üzemi munkástanácsok nagyobbik részének jobbratolódása személyi tekintetben október 26-28. között kulminált, s az ellenforradalom második szakaszában e korai jobbratolódás már relativ stabilitást eredményezett. A munkástanácsok személyi összetételének viszonylagos stabilitása irányába ható másik tényező a harmadik Megyei Munkástanács hatalomra kerülésével végrehajtott revizionista fordulatban gyökeredzett. E fordulat — mint az előzőekben vizsgáltuk — a diósgyőri és általában a miskolci üzemi munkástanácsok támogatásával ment végbe, s a Megyei Munkástanács által képviselt revizionista irányvonal visszahatott az üzemi munkás- tanácsok revizionistáinak pozícióira. Mindehhez kapcsolódott, hogy az üzemi, de főként a nagyüzemi munkástanácsokra a szocialista frazeológiával operáló revizionista csoportok minden más politikai irányzatnál nagyobb befolyást gyakoroltak — nem utolsósorban azért, mert a munkásság sok mindennel szembefordult, sok mindennel szembefordították, de a szocialista társadalmi rendszerrel nem voltak képesek szembefordítani. E kérdéssel kapcsolatban még egy tényezőt kell hangsúlyoznunk: az üzemi munkás- tanácsok politikai karakterét nem befolyásolta különösebben, hogy hány tagjuk volt MDP-tag a korábbiakban. Az országosan zajló események és az MDP megyei első titkárának tevékenysége eredményeként ugyanis sok MDP-tag revizionista befolyás alá került, vagy teljesen dezorientálódott, s a munkástanácstagok jó részének kommunistaellenes- ségével szemben csak úgy tudott megmaradni e testületekben, ha nem kommunista módon tevékenykedett, ha renegáttá vált, vagy legalábbis együtt úszott az árral.105 Az üzemi munkástanácsok politikai jobbratolódása azonban — a személyi összetétel viszonylagos stabilitása mellett — Borsodban is folytatódott, méghozzá olyan formában, hogy az általános politikai helyzet fejlődött nagyon gyors ütemben jobboldali-ellenforradalmi irányba, s az üzemi munkástanácsok a lényegében változatlan személyi összetételükkel együtt sodródtak az eseményekkel, gyakorlatilag az ellenforradalom eszközeivé váltak, még abban az esetben is, ha egyes munkástanácstagok szubjektív szándékaival ez nem egyezett meg. A revizionista befolyásoltságú-vezetésű munkástanácsok legtipikusabb példája a DIMÁVAG nagyüzemi munkástanácsa volt. A munkástanács 21 pontos kiáltványát megyeszerte terjesztették, s Borsodban az ellenforradalom alapprogramjaként szerepelt. A nagyüzemi munkástanács október 27—28-án teljes súlyával F. Rudolf, és a harmadik 244
