Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)
Kun László: A területi és üzemi munkástanácsok az 1956-os ellenforradalom második szakaszában
A szervezet felépítésére vonatkozó elképzelések jelentősebbik része október 30. november 4. között a megváltozott politikai feltételek miatt nem érvényesült a gyakorlatban. A karhatalmi részlegnek a fennmaradt szolgálati névsor szerint 13 tagja volt, akiket három akciócsoportba osztottak be.8 2 Rajtuk kívül név szerint ismert a csoport kilenc további tagja. Mindezek alapján megállapítható, hogy Löveiék létszámukat tekintve nem képviseltek komoly erőt: a csoport maximális létszáma 22—25 fő lehetett. A csoport tagjainak egy része „Belső karhatalom” jelzésű, másik részük közönséges nemzetőri igazolvánnyal rendelkezett. A „D” jelzésű igazolvány használatára vonatkozóan — a szervezeti felépítést taglaló; korábban elemzett dokumentumon kívül — más adat nem maradt fenn. Nem érvényesült a gyakorlatban az a feltétel sem, hogy a vezetők és a tagok ne ismerjék egymást. A csoport tagjai ismerték és névről szólították egymást, ugyanakkor azonban az is kétségtelen, hogy a csoport egyes vezetői részéről volt törekvés az alapító dokumentumban említett titkosság bevezetésére.83 Hozzá kell mindehhez tennünk, hogy az alapító dokumentumot nem ismerte a csoport valamennyi tagja. Mindezek alapján állapíthatjuk meg, hogy a harmadik Megyei Munkástanács hatalomra kerülése megzavarta a Lövei-csoport vezető magvának terveit, s a második Megyei Munkástanács idején kialakított szisztémát legálisan nem tudták realizálni. A Lövei-csoport október 30. és november 4. között a harmadik Megyei Munkás- tanács politikai rendőrsége volt, amely a Megyei Munkástanács rendelkezéseit, és kizárólag csak a Megyei Munkástanács rendelkezéseit hajtotta végre, szoros együttműködésben annak igazságügyi és jogi szakbizottsága vezetőjével. Október 31-től folyamatosan közölték a hírközlő szervek a Megyei Munkástanács igazságügyi csoportjának felhívását, mely előírta, hogy az Államvédelmi Hatóság és a Belügyminisztérium dolgozói kötelesek jelentkezni a Megyei Munkástanács ügyészségén. (A belügyi dolgozók jelentkezésére egyébként országos rendelkezés volt.) November 1-én azonban a munkástanács egyik elnökhelyettese arra utasította a munkástanács ügyészségét, hogy a felhívás nyomán jelentkező belügyi és államvédelmi dolgozókat „főhadnagytól magasabb rendfokozat esetén vegyék őrizetbe, az alacsonyabb rendfokozatú személyeket pedig helyezzék szabadlábra, olyan igazolással, hogy lakóhelyüket nem hagyhatják el”.84 Az igazságügyi szakbizottság vezetője csak utólag értesült e rendelkezésről, de egyetértett vele annak kijelentésével, hogy „nem árt sokaknak, ha biztos helyen vannak”.85 Ebben a szellemben utasította Löveit, hogy ha valakit előállítanak, azzal udvariasan beszéljenek, az ügyészségnek pedig azt az utasítást adta, hogy a felhívás nyomán jelentkező államvédelmi tiszteket úgy kell kezelni, mint akik saját érdekükben vannak őrizetben, s az ügyészségnek azért kell intézkedni, mivel nincs más szerv, mely az államvédelmi és rendőrtisztekkel szemben eljárna.86 A Lövei-csoport tehát általában a Megyei Munkástanács és konkrétan a munkás- tanács igazságügyi szakbizottságának alárendeltségében dolgozott. Ezt három további körülmény is bizonyítja: — a csoportnak állandó összekötője tartózkodott a Megyei Munkástanács titkárságán;8 7 — a munkástanács igazságügyi szakbizottságának vezetője a csoport több kihallgatásán személyesen is részt vett, s a csoport által őrizetbe vett államvédelmi tiszteket a Megyei Munkástanács ügyészségének fogházában őrizték; — legfontosabb bizonyító körülmény azonban az, hogy a Lövei-csoport valamennyi valóban végrehajtott akciója során a Megyei Munkástanács államvédelmi tisztekre vonatkozó általános utasításának szellemében járt el: felhasználva a belügyi szervek megyei főosztályáról megszerzett személyi adatlapokat, kihallgatta a jelentkező, vagy a csoport 239
